Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Deutz-Fahr címkével ellátott cikkek archívuma

A gazdáknak társulniuk kell az öntözéshez

2014. március 31.

Az eredményes öntözés érdekében társulniuk és egyeztetniük kell egymással a gazdálkodóknak – jelentette ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, az Országgyűlés alelnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban tartott gazdafórumon, pénteken. Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-fahr tulajdonosoknak is össze kell fogniuk. A Belügyminisztérium pénteken közölte, hogy a kormány döntése értelmében a mezőgazdasági vízfelhasználók […]

tovább...

Maradhat a tojás ára

2014. március 28.

Nem számolnak a hazai termelők a tojás árának növekedésével a húsvét közeledtével. Az európai túltermelés, az olcsó import és a fekete piac következtében a szezon rendkívül nyomott árral indult, jelentős változást a húsvéti ünnepek sem hoznak az ágazatban – mondta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke, a Csaba-táj Zrt. vezérigazgatója. Végh László elmondta, hogy […]

tovább...

Új bioborfajta Szekszárdról

2014. március 27.

Új bioborfajtát mutattak be szerdán Szekszárdon, amely a Mészáros-Borház Borászati Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének (SZBI) együttműködésében termesztett, a gyakori gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajtából készült. Kérdés, hogy ilyet tudnak-e termeszteni azok a gazdák is, akik Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt vagy Deutz-Fahr géppel dolgoznak? Mészáros Pál, a kft. tulajdonosa a borházban tartott bemutatón […]

tovább...

Cél a dísznövényágazat fejlesztése és versenyképességének javítása

2014. március 26.

A dísznövényágazat fejlesztésének támogatása és versenyképességének javítása érdekében kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Dísznövény Szövetség és Terméktanács kedden Budapesten. A megállapodást Kis Miklós, a NAK alelnöke és Orlóci László, a Dísznövény Szövetség és Terméktanács elnöke írta alá újságírók jelenlétében a Füvészkertben. Számos dísznövényekkel foglalkozó gazdálkodó használ, Same, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt […]

tovább...

Jók a terméskilátások a gyümölcsösökben

2014. március 25.

Kedvező állapotban vannak a gyümölcsösök az enyhe téli időjárás miatt, így a gyümölcsösökben jók a terméskilátások – mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke. Mártonffy Béla jelezte: a növények fejlődése időben némileg előrébb tart a szokásosnál a kedvező időjárás miatt. Ezt mutatja többek között, hogy már virágoznak csonthéjasok: például a szilva, a barack és a […]

tovább...

Emelte alapár-prognózisát a tej terméktanács

2014. március 24.

Emelte alapár-prognózisát a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöksége pénteki ülésén: az 2014. április 1-től 2015. március 31-ig tartó kvótaévre az alapár éves átlagára vonatkozó előrejelzése kilogrammonként 103 forint az eddigi 99 forint helyett. A pluszbevétel segítséget jelenthet a Same, Lamborghini, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt tulajdonosoknak, akik tejtermeléssel foglalkozik. A következő negyedévben az európai piaci […]

tovább...

Egyre többen keresik a magyar élelmiszert belföldön

2014. március 21.

Egyre többen keresik belföldön a magyar élelmiszert, amit az is mutat, hogy több mint hárommillió fogyasztó csak magyar élelmiszert hajlandó vásárolni – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón. Magyar gazdáknak (Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann, Fendt) tulajdonsokank is jó hír ez. A miniszter elmondta: a csak magyar élelmiszert vásárlók a fogyasztók 30 százalékát teszik […]

tovább...

Kevesebb metánt bocsát ki a kukoricát evő tehén

2014. március 20.

Kicsit kevesebb metánt böfög fel a tehén, ha fűfélék helyett nagyrészt kukoricával táplálják – derült ki az észak-rajna-vesztfáliai mezőgazdasági kamara felméréséből. Érdekes információ ez, amely gondolkodásra késztetheti a gazdásakat, azokat is, akik Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann, Fendt géppel dolgoznak. A kutatók az alsó-rajnavidéki Kleve kísérleti gazdaságában vizsgálták meg, hogyan hat a takarmány összetétele a károsanyag-kibocsátásra. […]

tovább...

Útmutató határidős szerződésekhez

2014. március 18.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) útmutatót dolgozott ki a határidős szerződésekhez – közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az általuk kidolgozott és a honlapon közzétett útmutató legfőbb célja, hogy a szerződéseket az üzleti etika és az üzleti szokások megtartása mellett kössék, illetve teljesítsék a termelők és a feldolgozók. A gazdálkodók lehetnek olyanok, akiknek […]

tovább...

Indul a kárenyhítő juttatások kifizetése

2014. március 17.

Közel 2,47 milliárd forint összegű kárenyhítő juttatás kifizetését kezdte meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a megalapozott igényt benyújtó 1169 mezőgazdasági termelő részére – jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium. Számos gazdának jó hír ez, Same, Lamborghini, Hürlimann, Deutz, Fendt gépet használóknak egyaránt. A Vidékfejlesztési Minisztérium az MVH közreműködésével két héttel a határidő előtt, már […]

tovább...

150 millió forintnyi támogatás paprika termelőknek

2014. március 14.

Mintegy 150 millió forintnyi támogatást nyújt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2014-ben a kiváló minőségű fűszerpaprikát termelő gazdáknak – közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel. Remélhetőleg számos Same, Lamborghini, Fendt, Deutz-Fahr, Hürlimann traktort használó gazdának jut majd a támogatásból. A fűszerpaprika kiemelkedő fontosságú, kézimunka-igényes magyar fűszernövény, termésterülete kedvezőtlen piaci folyamatok hatására 2008-ra 1500 hektárig csökkent, majd […]

tovább...

Új támogatási konstrukció a cukorrépa-termelés segítésére

2014. március 11.

A cukorrépa-termelés segítésére támogatási konstrukciót dolgozott ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A tárca szándéka szerint ez a megoldás biztosítja a hazai cukorkvótához szükséges cukorrépa megtermeléséhez és a gazdálkodás biztonságához szükséges anyagi feltételeket. Ennek számos gazda, köztük Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt tulajdonosok is örülhetnek. A minisztérium hétfői közleménye szerint a kormány fontosnak tartja a […]

tovább...

Javult a mezőgazdaság teljesítménye?

2014. március 10.

A Vidékfejlesztési Minisztérium visszautasította a mezőgadasági termelők szövetségének kritikáit az agrárteljesítmények csökkenéséről. A tárca közleményében leszögezte: a mezőgazdaság teljesítménye jelentősen javult az elmúlt három évben. Reméljük számos Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt tulajdonos is így érzi. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján a szervezet elnöke, Nagy Tamás azt mondta: a […]

tovább...

A családi gazdaságoké a jövő

2014. március 6.

A világfolyamatok pozitívabbá tételében kulcsszerepe van a családi gazdaságoknak, és ehhez a folyamathoz Magyarország aktívan kíván hozzájárulni – emelte ki Fazekas Sándor a családi gazdaságok világfórumának résztvevőit üdvözölve az esemény hivatalos megnyitóján szerdán, Budapesten. Ezekben a gazdaságokban számos Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt traktor dolgozik. A vidékfejlesztési miniszter emlékeztetett: a családi gazdálkodás központi szerepet […]

tovább...

Komplex talajművelési rendszer a versenyképesség fokozásáért

2014. március 3.

A globális felmelegedés káros hatásai a Kárpát-medence termőtalaját is veszélyeztetik, ennek ellensúlyozására komplex talajművelési rendszert dolgozott ki a gödöllői Szent István Egyetem – mondta Gyuricza Csaba, a mezőgazdaság- és környezettudományi kar dékánja az MTI-nek. A rendszer megkönnyíti az alkalmazkodást a klímaváltozással járó egyre gyakoribb szélsőséges időjáráshoz, így a termőföldek szerves anyagtartalmának, nedvességének a megőrzését, illetve […]

tovább...