Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Egymilliárd állatbetegségek felszámolására

2013. április 23.

Több mint egymilliárd forint jut 2013-ban a járványos állatbetegségekkel kapcsolatos feladatokra: védekezésre, a betegség felszámolására, illetve figyelemmel kísérésére európai uniós támogatásból és a magyar költségvetésből – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn.

A közlemény szerint a vidékfejlesztési tárca rendeletben szabályozza a járványos, esetenként emberre is veszélyes állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának szabályait, a védekezéséhez nyújtott forrásokat. Az egyes állatbetegségekkel szembeni védekezés tagállami kötelezettség, amelyhez az Európai Unió pénzügyi hozzájárulást is biztosít, akár Lamborghini, akár Same traktor tulajdonosoknak

Így 2013-ban a teljes támogatási összeg – azaz az uniós és a nemzeti forrás együtt – 1,15 milliárd forintot tesz ki – mondták el a szaktárcánál az MTI érdeklődésére.

A vidékfejlesztési miniszter idevonatkozó rendelete részletezi azokat az állatbetegségeket, illetve azokat a jogcímeket, amelyekre pénzügyi hozzájárulás igényelhető, és a támogatás egyéb feltételei mellett felsorolja a hozzájárulásra jogosultakat is. A kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) bírálja el, és fizeti ki – tájékoztat a közlemény.

Forrás: MTI

Alkatrészek gyári forrásból Same, Lamborghini, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt gépekhez