Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

65 ezer hektár művelésben tartásáról kötöttek szerződést

2011. június 6.

Eddig mintegy 65 ezer hektár föld művelésben tartásáról kötött hasznosítási szerződést a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) – közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Budapesten sajtótájékoztatón.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy jelenleg az állami földvagyon 2 millió hektár, ebből mintegy 200 ezer hektár a rendezetlen tulajdonú terület. Utóbbinak mintegy harmadát adta mostanáig szerződésekkel hasznosításra ideiglenesen bérbe az NFA.

Fazekas Sándor jelezte: a februárban kezdődött munka – amely része a nemzeti vagyon rendbetételére hirdetett programnak – várhatóan augusztus-szeptemberben fejeződik be. Az ideiglenes szerződések október 31-én lejárnak, és ezután pályázat útján lehet majd a további hasznosításra jogot szerezni.

Fazekas Sándor kitért arra: a birtokpolitikai irányelveknek megfelelően az NFA döntések meghozatalakor főként a kis- és közepes gazdálkodóknak igyekeztek lehetőséget teremteni. Jelezte azt is, hogy az NFA a jogszabályoknak megfelelően nem tett különbséget bel- és külföldiek között.

A miniszter felhívta a figyelmet: a megbízási szerződések nem helyettesítik október 31. után a megkötött haszonbérleti szerződéseket. Azaz a mostani hasznosítási szerződések semmiféle előjogot nem biztosítanak a földhasználónak a későbbi pályáztatásnál. Vagyis a haszonbérleti pályázatok megkötésekor érvényesíthetők lesznek a kormány birtokpolitikai irányelvei.

Sebestyén Róbert, az NFA elnöke tájékoztatott még arról, hogy a későbbi haszonbérletet elnyerő gazdálkodók tehermentesen vehetik át a gazdálkodásra elnyert földterületeiket. Megjegyezte: a termőföld ideiglenes művelésére kötött szerződések nem okoztak diplomáciai bonyodalmat. Az NFA ugyanis a külföldiekkel kötött szerződések során jogszerűen járt el.

Az MTI kérdésére válaszolva az elnök közölte: az állami földeket most fele annyiért veszik bérbe általában, mint a magántulajdonban lévőket. A cél azonban az, hogy ezek az árak közelítsenek egymáshoz, azaz az állam is igyekszik több bérleti díjat beszedni, mint eddig.

Újságírói kérdésre Sebestyén Róbert elmondta: a 65 ezer hektárra 4100 hasznosítási szerződést kötöttek. Ennek 75 százalékát természetes, 25 százalékát pedig jogi személyekkel kötötték meg.

Forrás: MTI