Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

A csirkehús 10 százalékkal drágulhat novemberben

2012. október 11.

A csirketermékeknél újabb 10 százalék körüli áremelést kívánnak végrehajtani a baromfiipari cégek novemberben – közölte Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke szerdán az MTI-vel.

Az árváltoztatásokra a növekvő ágazati költségek ellentételezése miatt van szükség. A baromfitermékek iparági átadásai árai már az elmúlt hetekben is fokozatosan nőttek: szeptemberben 6-7 százalékkal, októberben 5-6 százalékkal drágítottak a cégek.

Az újabb drágítás hátterében az áll, hogy drasztikus mértékben emelkedtek a takarmányárak, és a vállalatok egyéb költségei is nőttek. További növeli a cégek aggodalmát, hogy a becslések szerint a korábbi előrejelzéseknél is gyengébb, 3,6-3,8 millió tonnás idei kukoricatermésről szólnak. Ez tartósan magas szinten tarthatja a takarmány-alapanyagok árát.

A csirkefeldolgozókhoz hasonló helyzetben van az ágazat többi vállalata is, így minden baromfitermék drágulására számítani lehet – húzta alá a BTT elnöke. Az áremelések eddig azért nem egy lépcsőben történtek, mert a baromfiipari társaságok különböző időpontokban tárgyaltak az árakról a kiskereskedelmi láncokkal. Emellett az egyszeri, nagymértékű drágítást a fogyasztók is nehezen viselnék el – tette hozzá a szakember.

A BTT elnöke megjegyezte: az alapélelmiszereknél bekövetkező áremelések befolyásolják majd az infláció mértékét, esetleges elmaradásuk esetén viszont létszámleépítéseket kell végrehajtani, és a munkanélküliségi ráta emelkedik.

A helyzetre megoldást jelenthetne, ha az alapvető élelmiszereket terhelő általános forgalmi adót (áfa) a jelenlegi 27 százalékról drasztikusan csökkentenék – vélekedett Csorbai Attila. Így az alapanyagár emelkedéséből származó kényszerű áremeléseket a fogyasztók nem, vagy csak részben éreznék meg, és szűkülne a szürke- és feketegazdaság, ezáltal javulnának a magyar vállalkozások túlélési esélyei.

Same alkatrész, Lamborghini alkatrész, Deutz-Fahr alkatrész, Hürlimann alkatrész, Fendt Alkatrész: minden egy helyen a Lucrus Hungária Kft.-nél. Cégünk a gépek karbantartását és javítását is végzi, telephelyünkön, műhelyünkben, illetve a helyszínen is.