Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

A földtörvény a hónap közepén kerül az Országgyűlés elé

2012. október 9.

A földtörvény vitája október 17-én kezdődik az Országgyűlésben – közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten, miután kormányoldali képviselőkkel egyeztetett a törvényjavaslatról.

A miniszter véleményt cserélt a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének tagjaival, ezt követően újságírói kérdésre elmondta: a Fidesz-frakció jónak tartja a földtörvény javaslatát és támogatja. Jelezte azt is, hogy a törvényjavaslathoz a kormány a továbbiakban nem kíván módosító indítványt benyújtani, de megjegyezte, hogy a képviselők várhatóan fognak.

A megbeszélésen a miniszter tájékoztatása szerint szóba került a birtokmaximum mérete, a helyben lakás fogalmának meghatározása, továbbá az üzemszabályozási törvény megalkotása, valamint a földtörvényben megtalálható kétharmados szabályok kérdésköre. Nem volt viszont szó a földhaszonbérlet témájáról.

Fazekas Sándor az Országgyűlés őszi ülésszaka legfontosabb törvényének nevezte a földtörvényt, hiszen pótolhatatlan nemzeti vagyonról, a földről rendelkezik.

A miniszter emlékeztetett: tekintettel a terület fontosságára, a Vidékfejlesztési Minisztérium széles körű társadalmi vitát folytatott a törvénytervezetről, mielőtt az Országgyűlés elé terjesztette. Ebben a vitában részt vettek társadalmi és szakmai szervezetek, továbbá az ellenzéki és a kormányoldalhoz tartozó parlamenti képviselők. A javaslatról úgynevezett többkörös egyeztetést folytattak.

Az MTI kérdésére válaszolva Fazekas Sándor közölte: a törvényjavaslatban továbbra is az 1.200 hektáros birtokmaximum szerepel, mert ez biztosítja az élet- és versenyképes családi birtokok működését Magyarországon. Az 1.200 hektáros birtokméret egy négyfős család megélhetéséhez szükséges, és a fejlesztéshez is biztosít teret. Az agrártárca és a kormány célja pedig az agrárközéposztály megerősítése – húzta alá.

A miniszter utalt arra is, hogy a földjog első számú alanya a törvényjavaslat elfogadását követően a földműves lesz, Magyarországon csak ők birtokolhatnak földet.

Forrás: MTI

Same, Deutz-Fahr, Fendt, Lamboghini és Hürlimann alkatrészek és javítás egy helyen, a Lucrus Hungária Kft-nél.