Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

A VM enyhítené a tejtermelők aflatoxin miatt keletkezett kárát

2013. március 12.

A Vidékfejlesztési Minisztérium már dolgozik azon a rendeleten, amely segítséget nyújtana azoknak a termelőknek, akik kénytelenek a tejet megsemmisíteni határértéken felüli aflatoxin-tartalma miatt – mondta Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-nek.

Részleteket erről a helyettes államtitkár egyelőre még nem kívánt nyilvánosságra hozni. Az MTI pénteken adott hírt arról, hogy Tolna megyében a múlt hét eleje óta a termelők naponta több tízezer liter tejet voltak kénytelenek megsemmisíteni, mivel az aflatoxin-szint magasabb volt a tejben a megengedettnél, ezért a feldolgozók nem vették át tőlük.

Bognár Lajos hangsúlyozta: a határérték feletti aflatoxinnal szennyezett tejet a feldolgozóüzemek nem vehetik át a termelőktől az emberi egészség védelme érdekében, hogy ne legyen élelmiszerbiztonsági kockázat.

Elmondta: Magyarországon naponta 4,0-4,5 millió liter tejet termelnek, és ebből a mennyiségből a becslések szerint januárban és februárban összesen mintegy 1,2 millió litert kellett megsemmisíteni a határértéket meghaladó aflatoxin-szennyezettség miatt. Megjegyezte, hogy ugyanakkor a megsemmisített mennyiségről pontos adatok nem állnak rendelkezésre.

Kiemelte: az aflatoxinnal szennyezett tejmennyiséget meg kell semmisíteni, azt keverni, hígítani nem lehet.

Szólt arról is, hogy az élelmiszerlánc-biztonságért felelős hatóság vizsgálatai szerint a nyerstej határérték feletti alfatoxin-szennyezettsége főként az ország déli területein okoz gondot, nem csak Tolna megyében.

Emlékeztetett: az aflatoxin nevű gombamérget a takarmány – például a kukorica, a penésszel fertőzött széna – hordozhatja, ennek közvetítésével jut az állatokba, így a kérődzőkbe is. A tehenek pedig a tejjel együtt ürítik az aflatoxint, amely a határértéket meghaladó mennyiségben káros lehet az emberre.

Bognár Lajos hangsúlyozta: az a legfontosabb, hogy a gazdálkodók az aflatoxinnal fertőzött takarmányt ne használják fel a tejelő tehenek etetésére.

Jelezte: a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) már foglalkozik annak megoldásával, hogy a kárt szenvedett gazdálkodók kárát enyhítse.

Forrás: MTI

Tejtermelőknek és növénytermesztésben érdekelteknek egyaránt: gyári alkatrészek Same, Lamborghini, Hürlimann, Deutz-Fahr és Fendt alkatrészek.