Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Átalakulhat az agrár-felsőoktatás

2014. augusztus 26.

Nagyobb hangsúlyt kap a jövőben az agrár-felsőoktatás, amely az eddigieknél fokozottabban igazodik a reálgazdaság igényeihez – jelentette ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A reál gazdaságban sokfelé dolgoznak Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr traktorok.

Győrffy Balázs hangsúlyozta, hogy a jelenlegitől eltérő szerkezetű és tartalmú agrár-felsőoktatási képzésre van szükség, annak ugyanis figyelembe kell vennie, hogy a jövőben a magyar mezőgazdaságban túlsúlyban lesznek a kis, közepes és családi gazdaságok. Így a továbbiakban nem a nagyüzemi agronómusképzésre, hanem a felsőfokú farmeroktatásra kell helyeznie hangsúlyt.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) felsőoktatásért felelős államtitkára hozzáfűzte: a most készülő felsőoktatási stratégia a tervek szerint decemberben kerül a kormány elé, annak pedig egyik kiemelt területe lesz az agrárium. A mezőgazdaságban komoly szerep jut a gépeknek is – köztük Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr traktoroknak – azokhoz is érteni kell.

Győrffy Balázs jelezte: a kitűzött cél elérése érdekében szeretnék az agrár-felsőoktatási intézményeket az eddiginél is népszerűbbé tenni a fiatalok körében. El kívánják érni azt is, hogy az egyetemre, főiskolára jelentkezőknek több mint 10 százaléka válassza az agrár-felsőoktatást. Az idén az agrár-felsőoktatási intézményeket az egyetemre, főiskolára jelentkezők kevesebb, mint 7 százaléka választotta, számuk nem érte el az 5 ezret.

A NAK elnöke kiemelte: az agár-felsőoktatásban tanuló hallgatóknak nemcsak agrárszakképzést kell kapniuk az egyetemeken főiskolákon, hanem például jogi és gazdasági ismeretekre is szert kell tenniük. A kis, közepes és családi gazdaságokban ugyanis ez utóbbiakra is nagy szükség van. A képzésnek gyakorlatorientáltnak kell lennie. Emellett a célkitűzések között szerepelnie kell, hogy a magyar agrár-felsőoktatásban az eddiginél több külföldi diák vegyen részt. Ez ugyanis segítheti a későbbiekben az ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztését. A gazdasági kapcsolatoknak köszönhető, hogy Lucrus Hungária Kft gyári, eredeti alkatrészeket tud importálni a hazai gazdák számára, hogy azok tartósan, megbízhatóan üzemeltethessék Hürlimann, Fendt, Deutz-Far, Same, Lamborghini traktorjaikat.

Az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy az egyetemi, főiskolai képzés tartalma megfeleljen a társadalom által támasztott igényeknek. Ennek egyik nagyon fontos eleme a gyakorlatorientált – duális – képzés előtérbe helyezése.

Forrás: MTI