Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Az idén korábban igényelhetők a területalapú támogatások

2012. február 27.

Az egységes területalapú támogatási kérelmeket az idén március első felétől lehet benyújtani, két és fél héttel korábban, mint 2011-ben – mondta el az MTI-nek Palkovics Péter a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke szerdán Békéscsabán.

A mezőgazdasági termelők 2012-ben három új jogcímen is igényelhetnek agrártámogatást, az agrárbüdzsében 2012-ben 626 milliárd forint lehívható nemzeti és EU forrás áll rendelkezésre – tette hozzá.

Az elnök a területalapú támogatási kérelmek változásairól elmondta: a benyújtás határideje 2012. május 15. hiánypótlásra június 9-ig van lehetőség, a határidőn túli kérelmezők nem részesülnek támogatásban. A termelők 2012-ben EU és nemzeti támogatásból mezőgazdasági biztosítási díjra is igényelhetnek támogatást, valamint a natura erdőterületi gazdálkodáshoz és a szarvasmarha, juh állomány növeléséhez szerkezetátalakítási céllal.

Magyarországon 2011-ben 175.180 ügyfél 280 milliárd forint egységes területalapú támogatáshoz (SAPS) jutott, ami hatvan százaléka az ágazatban éves szinten kifizetett pénzeknek. A hivatal háromszázezer partnerrel áll pénzügyi kapcsolatban, az összes ügyfél száma meghaladja az ötszázezret.

Az idei évben is előleg kifizetésével számol a hivatal, tavaly október közepétől jutottak a gazdák a területalapú támogatás ötven százalékához, és 2012. február közepéig kifizették a támogatások 90 százalékát. A zökkenőmentes finanszírozás érdekében az idei évben is ez a cél, az előleget a magyar állam finanszírozta, az EU lehívás határideje június 30. – hangsúlyozta az MVH elnöke.

Elmondta, hogy a területalapú támogatást igénylők 2012-ben négyszer nagyobb digitális térképen jelölhetik be a parcella területeket, mint az előző évben, ami blokkon belüli parcellák pontosabb kijelölését teszi lehetővé. Így gyorsabban észrevehető, az esetleges túligénylés, és korrigálható a hiba.

Ha nincs területi vita, időben jutnak támogatáshoz a gazdák – tette hozzá. Az elnök kiemelte, hogy a gazdák segítségére lesz az erősödő szaktanácsadói hálózat. A falugazdászokat a képzés mellett 2012-ben vizsgára kötelezi a hivatal, munkájuk 280 milliárd forint jogos és zökkenő mentes kifizetéséről szól.

Ugyanakkor leszögezte, hogy a hivatal pontos kérelmeket követel az igénylőktől, nem lesz tekintettel a formai hibákra, a kérelmezők a tanácsadók és falugazdászok segítségét térítés nélkül vehetik igénybe.

Tájékoztatott arról is, hogy folytatódik 2012-ben a „boríték kiegyenlítés” című program, az EU megengedi a gazdáknak a művelt parcella területek összevezetését, ha azok az ország különböző pontjain találhatók és a terület ellenőrzése során a hivatal túligénylést, vagy aluligénylést állapít meg. Az első évben a rendszer bevezetésével három milliárd forint elvesztett támogatás kifizetésére nyílt lehetőség országos szinten.

Elmondta azt is, hogy továbbra is kiemelt program a nem támogatható területek bezárása, például áruházi parkolók, golf pályák, vagy termelő üzemek kiszűrése a rendszerből. Folytatódik a blokkok és egyéni parcellák digitális ellenőrzése, az idén az összterület 33 százalékán.

Forrás: MTI

Teljeskörű alkatrészellátás Same, Deutz-Fahr, Lamborghini, Fendt traktorokhoz. Az ország egész területén végezzük a gépek javítását is alacsony díjak mellett.