Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Belvízvédelmi fejlesztés a Nagykunsági-főcsatornánál

2012. augusztus 16.

Lezárult a Nagykunsági-főcsatorna térségében a belvízelvezetés eddigi gondjait megszüntető, valamint az összegyűlt víz hasznosítására lehetőséget nyújtó projekt szerdán, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpón.

A vízrendezési munkálatokra 358,9 millió forintot fordítottak, a kivitelezéssel járó kiadásokat hazai költségvetési forrásból valamint az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában fedezték.

Az 1978-ban üzembe helyezett Nagykunsági-főcsatornát azért építették, hogy Tisza vizét öntözési célokra a átvezessék a Körös térségébe. Ez akkor az agrárium számára nagyon fontos lépés volt, de a belvíz elvezetéséhez szükséges csatornahálózat fejlesztése elmaradt – emlékeztetett Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője a projektzáró rendezvényen.

A vízügyi igazgató elmondta: az elmúlt évtizedekben az időjárás szélsőségeire válaszul a térség települései hozzáfogtak a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszerek fejlesztéséhez, aminek eredményeként a Nagykunsági-főcsatorna övcsatornáit terhelő víz mennyisége fokozatosan növekedett. A csatornák ráadásul az elmúlt 20 év alatt feltöltődtek iszappal, a vízi növényzet elburjánzott, így a terület vízelvezetésére hivatott rendszer már csak igen korlátozottan tudta ellátni feladatát.

A projekt kidolgozásánál alapvető szempont volt, hogy elsősorban a meglévő csatornahálózat átalakításával segítsék a terület belvízmentesítését. Ehhez figyelembe kellett venni az elmúlt évtized szélsőséges időjárási eseményeinek következményeit, hatásait, valamint három település, Kétpó, Örményes és Kuncsorba belterületéről a jövőben érkező belvizek befogadási lehetőségét is.

A 2011 novemberében megkezdett munkálatok során eltávolították a parti és vízi növényzetet, elvégezték a csatornakotrást, megújították a szivattyúkat, zsilipeket, valamint az utóbbiakból több helyen újat is kialakítottak. A fejlesztés eredményeként a térségben biztonságosabban, és az eddigieknél energiatakarékosabban lehet majd a belvizet elvezetni. Emellett a Nagykunsági-főcsatornából elszivárgó víz helyben tartásával növelni tudták az mezőgazdasági öntözésre alkalmas vízkészletet is.

Forrás: MTI

Belvízvédelemmel nem foglalkozik a Lucrus Hungária Kft, annál inkább traktor alkatrészekkel és javítással. Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann, Fendt gépekhez kínálunk elemeket raktárról.