Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

60 milliárdos pályázat gépekre

2013. december 16.

Legalább 60 milliárd forintot biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az állattartó telepekhez szükséges eszközök és élelmiszeripari gépek, technológiák beszerzésére – közölte a szaktárca az MTI-vel. Ilyen telepen gyakran találkozni Lamborghini, Deutz-Fahr, Hürlimann, Same traktorokkal.

A VM tájékoztatása szerint a támogatásra december 16. reggel 8 órától a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2014. január 31-ig lehet pályázni.

Az állattenyésztési technológiai fejlesztésére beszerzendő technológiák, gépek támogatására mintegy 35 milliárd forint, míg az élelmiszeripar-feldolgozás technológiai fejlesztésére legalább 25 milliárd forint áll rendelkezésre.

Mindkét célterület esetében a nagyértékű gépbeszerzésre legfeljebb 250 millió forint, a kisértékű gépekre 15 millió forint támogatást lehet igényelni. A gépek között reméljük minél több lesz a Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann típus.

A rendelet teljes szövegét a Magyar Közlöny ez évi 207. számában olvashatják az érdeklődők – tartalmazza a VM közleménye.

Gyári alkatrészek Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann típusokhoz. A traktorok javítása országosan: Lucrus Hungária Kft.

Forrás: MTI, www.traktor-alkatresz.hu