Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Megszűnt a túlszabályozás a termálvizet használó kertészeteknél?

2014. január 7.

2013. december 31-én megjelentek a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvízre vonatkozó új végrehajtási szabályok, amelyeknek köszönhetően megszűnt a termálvizet használó kertészetek túlszabályozása.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfői közleményében emlékeztet arra, hogy 2013 tavaszán megszűnt az energetikai célra kitermelt termálvíz általános visszatáplálási kötelezettsége, a frissen megjelent jogszabályok pedig rendezik annak gyakorlati végrehajtását.

Termálvízzel foglalkozó vállalkozások számára is jó alternatíva lehet SDF csoport traktorjainak, Same, Lamborghini, Deutz-Fahr, Hürlimann traktorok használata.

A módosítások célja, hogy a termálvíz felhasználókat a hasznosítás során indokolatlan teher ne sújtsa, ugyanakkor a környezetvédelmi szempontok is maradéktalanul érvényesüljenek. A szabályozás ezért kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kitermelt termálvíz kibocsátásakor a gazdálkodók környezetet kímélő, ugyanakkor annak természetes, biológiai folyamatait a társadalom és a környezet számára egyaránt előnyösen felhasználó szennyvíz- és használtvíz kezelési technológiákat alkalmazzanak – olvasható a közleményben.

Az új feltételekkel lehetővé vált a kibocsátott termálvíz többcélú tározótavas természetközeli – létesített vizes élőhelyeken megvalósuló – tisztítása és kezelése. Ez a környezetkímélő módszer nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kibocsátó meg tudjon felelni a használt víz szennyezőanyag kibocsátására vonatkozó követelményeknek.

A változások vonatkoznak a Same, Deutz-Fahr, Lamborghini, Hürlimann traktort használó gazdálkodókra is.

Fontos előrelépés, hogy a jövőben a kitermelt termálvízben az új szabályok szerint lehetőség nyílik intenzív medencés haltenyésztésre, így a felszínre hozott termálvíz többszörösen is hasznosulhat.

A felhasználók, kertészetek érdekében aVM felülvizsgálta a vízkészletjárulék és a bányajáradák számításának módszerét, a kibocsátási határértékek indokoltságát, a fajlagos bírságtételek összegét.

Az új szabályozás – a VM zöldség-gyümölcs ágazati stratégiájával összhangban – megteremti a termálvíz felhasználóknak a kiszámítható, hosszútávon tervezhető gazdálkodás lehetőségét, biztosítva ezzel a magyar mezőgazdaságnak a feltételeket a jó minőségű, friss zöldség árualap megtermeléséhez, az üvegházas kertészetből élő családok ezreinek pedig a biztonságos megélhetést – áll a közleményben.

Zöldséggel foglalkozó gazdálkodók számára is kínál alkatrészt a Lucrus Hungária kft, ha Lamborghini, Same, Deutz-Fahr vagy Hürlimann traktorral dolgoznak.

Termálvíz vagy hévíz az a rétegvíz, amelynek hőmérséklete meghaladja a 30 °C-ot. A víz hőfokát az adott terület geotermikus gradiense határozza meg. Európában ez az átlagérték 33 m/°C, Magyarországon 20 m/°C. Ez azt jelenti, hogy hazánkban relatíve kisebb mélységből hozható a felszínre a termálvíz.

A termálvíz fogalmát a hétköznapokban gyakran helytelenül azonosítják a gyógyvíz fogalmával.

Magyarországon 2000. január 1-jén összesen 1289 regisztrált termálkút volt.

A rétegvíz a kőzetek pórusaiban helyezkedik el két vízzáró réteg között, az első vízadó rétegtől legalább egy vízzáró réteg választja el. A nagy nyomás alól érkező rétegvíz az artézi víz. Ha a nyomás nem elegendő a víz felszínre juttatásához, akkor szubartézi vízről beszélhetünk. A nyomást a vízzáró rétegek (litosztatikus nyomás), a vízoszlop (hidrosztatikus nyomás), a rétegek gáztartalma és a (tömörödő) kőzetoszlop súlya adhatja.

Traktoralkatrészek raktárról, Same, Lamborghini, Deutz-Fahr, Hürlimann gépekhez. Traktorjavítás országosan.