Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

25 százalékkal több sertéshúst fogyasztunk decemberben

2014. december 5.

Decemberben sertéshúsra is többet költenek a magyar emberek; a szokásos 2 kiló helyett, ilyenkor 25 százalékkal többet, mintegy 2,5 kilogrammot fogyasztanak fejenként – közölte a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) szerdán az MTI-vel. A fogyasztók között lehetnek olyanok, akik Same, Lamborghini, Hürlimann, Deutz-Fahr vagy Fendt traktorral rendelkeznek.

A tájékoztatás szerint az év utolsó hónapjában a növekvő sertéshúsfogyasztás összefügg azzal, hogy karácsonykor nem hiányozhat a magyar családok asztaláról sem a töltött káposzta, sem a bőrös virsli, sem a malacsült. A szóban forgó ételek pedig sertéshúsból készülnek.

Ezekhez a hagyományos fogásokhoz már országszerte elérhetőek a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjeggyel ellátott sertéshús termékek. Ezek igazoltan magyar gazdaságokból és vállalkozásokból származnak, így is segítve a hazai élelmiszertermelés fellendítését – hívja fel a figyelmet a VHT.

Az új termékvédjegy a garancia arra, hogy a termék előállításának minden lépése megfelel a szigorú tanúsításoknak. A KMS védjegyet viselő, gazdag ásványi anyag és fehérjeforrásnak számító, magyar sertéshúsokat már kínálják a nagyobb bevásárlóközpontokban – olvasható a tájékoztatóban.

Sertéssel foglalkozó vállalkozások is használnak traktort, gyakran Fendt, Deutz-Fahr gépet. Emellett persze Hürlimann, Same, Lamborghini gépek is feltűnnek.

Tudta?

A házisertés, sertés vagy disznó a disznófélék családjába tartozó vaddisznó háziasított formája. Eurázsiából származik. A köznyelv gyakran falánk és piszkos állatként említi. Viszonylag magas intelligenciával rendelkezik.

Feje aránylag nagy, orra kissé ormányszerű, jól mozgatható, és orrkorongban végződik. Farka rövid, középmagasan tűzött, tőben elég vastag, a vége felé fokozatosan elvékonyodó, fölfelé kunkorodó és szőrbojtban végződő. Vaskos teste és rövid lábai vannak. Lábain négy-négy ujja van, melyek közül a középső két nagy ujjának patáin jár.

Traktoralkatrészek sertéstenyésztőknek is! Same alkatrész, Hürlimann alkatrész, Fendt alkatrész, Deutz-Fahr alkatrész, Lamborghini alkatrész egy helyen.

Forrás: MTI, Wikipédia, trakktor-alkatresz.hu