Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Már 610 milliárd forintra pályázhatnak a gazdák

2016. február 10.

Hat új pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében, mintegy 138 milliárd forint keretösszegben- közölte a Miniszterelnökség. Az állam szerv az eddig kiírt pályázatokkal a rendelkezésre álló 1300 milliárd forint forrás csaknem 50 százalékát a gazdák rendelkezésére bocsájtotta. Lehetnek Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann, Fendt vagy Deutz-Fahr tulajdonosok is.

penz_moneyA 2016. február 9-én megjelent pályázati felhívások az önkormányzatok, a mezőgazdasági termelők, valamint a magánjogi erdőgazdálkodók számára biztosítanak fejlesztési forrást, függetlenül attól, milyen gépparkkal rendelkeznek.

A 2000 lakos egyenérték alatti települések autonóm és természetközeli szennyvízkezelési megoldásait 12 milliárd forint, a vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztését 26,9 milliárd forint szolgálja. A gazdálkodók a most megjelent pályázatoknak köszönhetően a Natura 2000 erdő-, valamint mezőgazdasági területek, illetve a természeti hátránnyal érintett területek számára nyújtott kompenzációs kifizetésekre is beadhatják kérelmüket mintegy 74,97 milliárd forint kimerüléséig. A mezőgazdasági biztosítási díjhoz 23,7 milliárd forint támogatást különített el a szaktárca. Ebből juthat a Lamborghini tulajdonosoknak, Same tulajdonosoknak, Hürlimann tulajdonosok, Fendt tulajdonosoknak, Deutz-Fahr tulajdonosoknak is.

Tudta?

Mint a wikipédia kifejti, az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 területek egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához. Olyan zöld infrastruktúra, mely biztosítja Európa természetes élőhelyeinek ökoszisztéma szolgáltatásait, valamint jó állapotban való megőrzöttségét.

Same alkatrész, Lamborghini alkatrész, Fendt alkatrész, Deutz-Fahr alkatrész, Hürlimann alkatrész egy helyen, a Lucurs Hungária kft-nél.