Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Elkezdődött a szüret

2013. augusztus 8.

A dél-balatoni, korai érésű csabagyöngyével szerdán megkezdődött a szőlőszüret Európában, a jónak mondható idei termés átvételi ára a tavalyi 100 forintról 110 forintra emelkedett – mondta Varga Péter, a Varga Pincészet tulajdonos ügyvezetője Ordacsehiben, a szüret indításakor.

A magyar nemesítésű, hungarikumnak számító csabagyöngyéből az országban egyedül a dél-balatoni borvidéken termelnek jelentős mennyiséget. A szőlőből a Varga Pincészet évente átlagosan 200 ezer palack bort állít elő. A szüretelést egy uniós forrásokból megvásárolt, közel százmillió forintos szőlő-kombájn is segíti, amely naponta akár 10 hektárról is képes betakarítani a szőlőt. Ha szerkezet Deutz-Fahr, Lamborghini, netán Same, akkor ahhoz alkatrészt a Lucrus Hungária Kft tud biztosítani.

A csabagyöngyéből készülő fehérbort kíméletes hideg erjesztés és szűrés után érlelés nélkül palackozzák azonnal, így néhány hét múlva Európa első újboraként kerül a boltok polcaira.

A pincészet a csabagyöngyéből idén a tavalyihoz hasonló mennyiséget, mintegy 1000-1300 mázsát vásárol fel a balatoni gazdáktól. Az átvételi ár azért alakul kedvezően a jó termés ellenére, mert idén a muskotályos fajták virágzása nem jól sikerült, így ebben a fajtakörben nagyobb terméskiesésre számítanak a borászok.

A csabagyöngye termőterülete nem nőtt az utóbbi években, viszont az ültetvények megújításával hatékonyabb lett a termesztése. Míg a régebbi telepítésű ültetvényeken 60 mázsa szőlőt szüretelnek le hektáronként, addig az új telepítésűeken az idén már 80-90 mázsa, a következő években akár a 100 mázsa termésre számítanak.

Varga Péter az idei szőlőtermés egészéről szólva elmondta, benne van a lehetőség csúcsminőségű borok előállítására, ha a vénasszonyok nyara is kedvezően alakul, hiszen jó állapotban vannak az ültetvények: volt bőven napsütés, csapadék, és jelenleg is megfelelő a talajnedvesség.

A szőlőről

A szőlő (Vitis) a szőlőfélék (Vitaceae) családjának egyik sok fajt és azon belül sok alfajt magába foglaló nemzetsége. Minden ide tartozó növény közös jellemzője, hogy fás szárúak, terméseik fürtökben helyezkednek el, és levelük általában tenyeresen összetett. Hazánk területén több, mint ezer éve termesztenek szőlőt. Honfoglaló őseink az akkori Dunántúlon már virágzó szőlőművelést találtak.

A szőlő hazánkban jóformán mindenütt megterem. Telepíteni elsősorban ott érdemes, ahol sok a napfény, a meleg, és tápanyagban gazdag a talaj.

A Lucrus Hungária Kft. teljeskörűen kínál alkatrészek Same, Lamborghini, Deutz-Fahr és Hürlimann gépekhez. A cégünk vállal javítást, karbantartást is.

Forrás:MTI, Wikipédia