Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Pusztított a fagy

2016. május 3.

Hétfőig 1700 gazdálkodó jelentette be tavaszi fagykárát, összesen mintegy 9200 hektárnyi területen, de ez a szám valószínűleg nőni fog még – mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn. A gazdák között lehetnek Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann, illetve Fendt tulajdonosok is.

ice-wine-eiswine-Winederlusting_comFeldman Zsolt emlékeztetett: a gazdáknak 15 napjuk van a fagykár jelzésére. A rövid határidőt azzal indokolta a helyettes államtitkár, hogy ne lehessen fagykárra hivatkozva egy későbbi gazdálkodási hibából fakadó rossz termést kompenzálni közpénzből.

A kárenyhítési alap 24 milliárd forintos keretéből kaphatnak forrásokat tavaszi fagykáraik miatt a gazdák (Same, Deutz-Fahr, Lamborghini, Hürlimann és Fendt tulajdonsok is).

A támogatást a gazdasági év lezárása után kapják majd, amelynek feltétele – az uniós szabály értelmében -, hogy a veszteség eléri-e a 30 százalékot. Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy érdemes minden kárt bejelenteni, mert a károk összeadódnak.

A helyettes államtitkár nem gondolja, hogy a magyar gyümölcsültetvények fele odaveszett volna. Van, ahol súlyosan károsodtak a területek, azonban az idei áprilisi fagy mozaikszerű volt, különböző mértékű kárt okozva a Kunsági borvidéktől a Nyírségig – ismertette.

A Soproni borvidéken mintegy hetven-nyolcvan százalékban elfagytak a szőlőültetvények az elmúlt éjszakai hidegben – tájékoztatta a Sopron Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke pénteken az MTI-t.

Az alacsonyabban fekvő területeken, Harkán, Fertőszentmiklóson és Fertőszéplakon minden hajtás megfagyott, ott az idén nem szüretelnek. A magasabban fekvő területek is károsodtak, de kisebb mértékben: Balf és Fertőrákos között 25 százalékos a kár. A gazdáknak most elölről kell kezdeniük a hajtások metszését, hogy a következő évi szüretre már termést hozzanak – fűzte hozzá az elnök.

A fagykár a gyümölcsfélék közül főként a szőlőt, az almát, a diót és más csonthéjasokat, a zöldségfélék esetében a kukoricát, területi eloszlását tekintve pedig Somogy, Zala, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sújtotta leginkább.

Gyümölcstermesztőknek vagy más növénnyel dolgozóknak, de állattenyésztőknek is: Same alkatrész, Lamborghini alkatrész, Deutz-Fahr alkatrész, Hürlimann alkatrész Fendt alaktrés raktárról – a Lucrus Hungária Kft-nél. Traktor javítás és traktor alkatrész egy helyen.