Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Országos trágyázási szaktanácsadási rendszer jöhet

2014. november 25.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) agrártudományi kutatóközpontjával együttműködésben az egész országra kiterjeszti a trágyázási szaktanácsadási rendszert.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke kiemelte: a szerződés apropóját a való élet adta, hiszen Magyarország területének jelentős részén, mintegy 68-69 százalékán a termőtalaj nitrit érzékeny. Az ilyen területeken gazdálkodóknak ötévente talajvizsgálatot kell végeztetni, és az eredményekre alapozva évente tápanyag-gazdálkodási tervet szükséges készíteni. Ez vonatkozik azokra is, akik Same, Lamborghini, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt traktorral művelik területüket.

Ezért a NAK az MTA kutatóközpontjával együttműködve az egész országra kiterjeszti a költség- és környezetkímélő trágyázási szaktanácsadási rendszert, hogy ezzel segítse a mezőgazdaságban dolgozókat.

Győrffy Balázs emlékeztetett arra, hogy a ProPlanta szoftverre támaszkodó szaktanácsadási rendszer 2005-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében indult el és 2008-ban már 8 megyében alkalmazták. Mostantól a rendszert a falugazdász hálózat segítségével újraindítják, kiterjesztik, hogy minden magyar gazda (Lamborghini, Deutz-Fahr, Same, Hürlimann és Fendt tulajok) számára elérhető legyen – mondta.

Jelezte, hogy a szolgáltatás megfelelő működése érdekében, minden megyéből 3-3 falugazdász képzéseken vesz részt, illetve ellátják őket a szükséges infrastruktúrával. Megjegyezte, hogy az egész országben egységes árazással végzik majd a tevékenységet.

A NAK a szolgáltatást hosszú távon kiterjeszti a talajminták vételezésére is, ennek érdekében minél több talajvizsgálati laboratóriummal együtt kívánnak működni.

Bedő Zoltán, az agrártudományi kutatóközpont főigazgatója közös küldetésüknek nevezte, hogy a magyar mezőgazdaságot szolgálva tiszta környezetet és versenyképes mezőgazdaságot biztosítsanak. Úgy vélte, a rendszerrel megteremthető az „arany középút” és eloszlatható az a tévhit is, hogy a magyar mezőgazdaság tönkretette a termőföldeket.

Közölte: a gazdálkodók ( Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt tulajdonosok sem) eddig sem tették tönkre a termőföldeket és a talajvizet sem szennyezték. A trágyázási szaktanácsadási rendszer segítségével továbbra is biztosított és szavatolható, hogy annyi műtrágya kerüljön a földbe, amennyi optimális.

Mint mondta, a szerződés annak bizonyítéka is, hogy az MTA által képviselt kutatási programok a hétköznapi ember számára gyakorlati hasznot hoznak.

Németh Tamás, az MTA agrártudományi osztályának elnöke kijelentette, hogy Európában Magyarországon a legtisztább a talaj, amit a szaktanácsadás segítségével sokáig meg lehet őrizni. Hozzátette, hogy az összegyűjtött, több mint százéves tapasztalatok és a rendszer többéves működése mindezt szavatolja.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint az MTA agrártudományi kutatóközpontja az 1960 és 2000 között beállított hazai szabadföldi trágyázási tartamkísérletek adatbázisára alapozva hozta létre a trágyázási szaktanácsadási rendszert. A ProPlanta rendszerrel 2005 óta több mint 100 növényfajtára adtak szaktanácsot, amit mintegy kétezer gazda 650 ezer hektáron alkalmazhatott. Olyanok is dolgozhattak vele, akiknél a gépparkban Same, Lamborghin, Hürlimann, Fendt, Deutz-Fahr traktorok dolgoznak.

A trágyázási szaktanácsadási rendszerrel elért gyakorlati eredményeket a Magyar Innovációs Szövetség 2008-ban Magyar Innovációs Nagydíjjal jutalmazta.

Tudta?

Trágya a neve a talaj termékenységét fenntartó, javító, vagy visszaállító anyagoknak. Ide tartoznak az iparilag előállított műtrágyák, a szerves anyagokból készített szerves trágyák, és némiképp a talajjavító anyagok, mint amilyen a mészkőőrlemény vagy a digóföld.

A szerint, amint hatása a benne előforduló növényi tápanyagoktól származik, vagy pedig onnan ered, hogy a talajban levő tápanyagokra hat oldólag, vagy a talaj fizikai tulajdonságait javítja: megkülönböztetünk közvetlen és közvetett trágyát. Az előbbiek ismét a szerint, amint fizikailag és kémiailag, vagy pedig csakis kémiailag hatnak, azaz csakis a bennük előforduló tápanyagok által: felosztatnak teljes és egyoldalú trágyára. E beosztás nem teljesen kifogástalan ugyan, de általánosan használt. Teljes trágya az istállótrágya, a keveréktrágya, s bizonyos esetekben az emberi ürülék és a zöld trágya. Az egyoldalú trágyákat a bennük legnagyobb mennyiségben vagy egyáltalában előforduló növényi tápanyagok szerint felosztjuk nitrogén-, foszfor- és káli-trágyára.

Valamennyi trágyaféle között legrégibb idő óta alkalmazott és ma is még a legfontosabb az istállótrágya, mely az állati ürülékből és az alomból áll.

A trágya szükséges a megfelelő növénytermesztéshez, a jó alkatrészek pedig a gépek hosszantartó biztos üzeméhez. Lamborghini, Deutz-Fahr, Hürlimann, Fendt és Hürlimann márkák esetében a Lucrus Hungária Kft teljeskörű alkatrészellátást biztosít. Cégünk javítja a Same, Deutz-Fahr, Lamborghini típusok gépeit.

Forrás: MTI, Wikipédia