Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Fordított adózás a sertéságazatban? Egyelőre nem.

2013. március 24.

Mégsem lépne hatályba április elsején a fordított adózás az élősertés, a félsertés és a takarmányok értékesítésére vonatkozóan – egy fideszes módosító indítvány értelmében

Dióssi Csaba az adótörvényekhez szombaton nyújtotta be önálló képviselői módosító indítványát a parlamentnek. A módosítást a képviselő azzal indokolta, hogy az intézkedés bevezetéséhez szükséges felhatalmazást Magyarország nem kapta meg.

Az Európai Bizottság 2013. március 19-én megjelent közleményében elutasította Magyarországnak ezen intézkedés bevezetésére vonatkozó kérelmét, egyebek között utalva a csalás átterelődésének veszélyére. A jogalkalmazók számára az elengedhetetlen egyértelmű jogi helyzetnek minél kisebb adminisztrációs teherrel járó megteremtése teszi szükségessé ezt a soron kívüli módosítást – fogalmaz a fideszes képviselő.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a fordított áfa bevezetésétől a feketegazdaság visszaszorítását várta. Csütörtökön Feldman Zsolt, a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy sajtótájékoztatón azt mondta: akár 50 százalékkal is mérséklődhet az ágazatban a jelenleg legalább 30 százalékra becsült feketegazdasági tevékenység, ami 10-15 milliárd forintnyi többletbevételt jelenthet az államkasszának.

Forrás: MTI

Ha állatokkal foglalkozik, ha növényekkel vagy csak hobbiból tart traktort. Alkatrészre szüksége lehet. A Lucrus Hungária Kft. gyári elemeket biztosít Same, Lamborghini, Fendt gépekhez. Emellett megtalálhatók cégünk kínálatában a Deutz-Fahr és Hürlimann traktorok alkatrészei is.