Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Jobb árbevétel a szőlőtermesztőknél

2014. október 8.

Az idei szüret idején a borászok a sok csapadék és a viszonylag hideg nyár miatt gyengébb termést várnak – mutat rá közleményében a Bisnode vizsgálata. A 2013-as év azonban árbevétel szempontjából a korábbiaknál jobb volt a szőlőtermeléssel főtevékenységként foglalkozó cégeknél, valamint a szőlőbor-termeléssel foglalkozó vállalkozások estében is. Same, Lamborghini, Deutz-Fahr és Hürlimann, valamint Fendt tulajdonosok

A szőlőtermeléssel foglalkozó cégek árbevétele 23 %-kal magasabb volt 2013-ban, mint 2012-ben, míg a szőlőbor-termelők egy év alatt összesen 8 %-kal tudták árbevételüket növelni, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében, aki a szőlőtermeléssel és szőlőbor termelés főtevékenységgel foglalkozó cégek adatait elemezte.

Az elmúlt öt év adatai alapján Magyarország az Európai Unió bortermelésének átlagosan mindössze 1,5 százalékát adta, és hazánkban az import szerepe jelentősen megnőtt. Az a jellemző, hogy magasabb árú borokat exportálunk és alacsonyabb értékűeket importálunk. A magyar bortermelők exportja növekedést mutat, és a korábban csökkenő német felvevőpiac is erősödött az elmúlt években a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának adatai alapján.

A szőlőtermesztő iparág 12,5 milliárd forintnyi összesített árbevételt produkált 2013-ban, míg a szőlőbor-termelők közel 97,2 milliárdot. Közöttük vannak Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr tulajdonosok is. Az export árbevételének alakulása tekintetében a szőlőtermelők exportja 2012-ről 2013-ra 13 %-kal csökkent, míg a szőlőbor-termelők exportból származó bevétele 7 %-kal nőtt. 2013-ban jól ment a szőlővel és a borral foglalkozóknak, mivel a szőlőtermelők összesítetten évekig veszteséget produkáltak, de 2013-ban már nyereségesek voltak. A szőlőbor-termelők pedig kummuláltan jóval nagyobb nyereséget értek el, mint korábban.

Tudta?

A szőlő (Vitis) a szőlőfélék (Vitaceae) családjának egyik sok fajt és azon belül sok alfajt magába foglaló nemzetsége. Minden ide tartozó növény közös jellemzője, hogy fás szárúak, terméseik fürtökben helyezkednek el és levelük általában tenyeresen összetett. Magyarország területén több, mint ezer éve termesztenek szőlőt, a honfoglaló magyarok az akkori Dunántúlon már virágzó szőlőművelést találtak.

A szőlő hazánkban jóformán mindenütt megterem. Telepíteni elsősorban ott érdemes, ahol sok a napfény, a meleg és tápanyagban gazdag a talaj.

Alkatrészek Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt, Deutz-Fahr traktorokhoz. A Lucrus Hungária Kft vállalja Same, Lamborghini, Deutz-Fahr gépek javítását.