Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Január végéig kell befizetni az élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét

2013. január 23.

A 2012. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét 2013. január 31-ig kell befizetni – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) kedden.

A 2013. évi felügyeleti díj bevallás elkészítésére 2013. április 1-jétől nyílik lehetőség. Ezen időpontig kizárólag a tavalyi díj bevallás esetleges pótlását tehetik meg az online rendszerben – közölte a NÉBIH.

Múlt év tavaszán jelent meg az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának részletes szabályait tartalmazó rendelet.

Az évente fizetendő felügyeleti díj bevezetésével minden olyan vállalkozás és vállalkozó részt vesz a hatósági-igazgatási tevékenység finanszírozásában, amelyek, illetve akik eddig is az élelmiszerlánc-felügyeletet végző szerv által nyújtott garanciák, szolgáltatások felhasználói voltak.

A szakminisztérium véleménye szerint az élelmiszerlánc-felügyeleti díj arányos terhet ró az élelmiszerlánc szereplőire, szemben a korábbi, a hússzektort aránytalanul terhelő díjfizetési rendszerrel. A díj az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a kormányhivatalok bevétele lesz és az élelmiszerlánc hatósági felügyeleti tevékenységgel összefüggő feladatok ellátását fedezi. A hatóságok évente 350 ezer ellenőrzést, illetve 1,5 millió vizsgálatot végeznek. Az Európai Unió több tagállamában is hasonló elvű általános díjfizetési kötelezettség terheli az élelmiszerlánc szereplőit.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény 2012 januárjától vezette be a felügyeleti díjat, amelyet két részletben, egyenlő összegben július 31-éig, illetve január 31-éig kell a NÉBIH számlájára megfizetni.

Forrás: MTI

Lamborghini alkatrészek, Same alkatrészek, Hürlimann alkatrészek, Deutz-Fahr alkatrészek, Fendt alkatrészek. Teljeskörű alkatrészellátás az említett gépek esetében. Traktor-javítás országosan kiszállással. Elektronika javítás

Forrás: MTI