Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Javaslat a mezőgazdasági termelést érintő kockázatok kezeléséről

2011. november 7.

Törvényjavaslatot nyújtott be kormány szombaton, amelynek célja a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti események miatti kockázatok hatásának enyhítésében való kockázatközösség kialakítása, a mezőgazdasági termelők öngondoskodásán alapuló felelősségének megerősítése – áll az Országgyűlés honlapján közzétett javaslatban.

A törvényjavaslat indoklása szerint az új kockázatkezelési rendszer két pilléren nyugszik. Az első pillért a nemzeti agrárkárenyhítési rendszerről szóló korábbi (2008. évi) törvény alapján működő kárenyhítési rendszer megújított és kibővített változata jelenti. A második pillér az előzővel összhangban működő, díjtámogatással segített piaci biztosítási konstrukció.

Az új kárenyhítési rendszerben részt kell venniük azoknak a termelőknek, akik (amelyek) a tárgyévben egységes kérelmet nyújtanak be, és az igényelt támogatás alapjául szolgáló termőföldjük nagysága a szántóföldi művelési ágban meghaladja a 10 hektárt, szántóföldi zöldségféléknél az 5 hektárt, ültetvényeknél meghaladja az egy hektárt.

Forrás: MTI

Same, Hürlimann és más nyugati traktorokhoz teljeskörű alkatrészellátás, és javítás. www.lucrus.hu