Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Kevés ipari mák termett az idén

2012. július 19.

Az ipari mák a bevetett terület csupán egyharmadán hozott termést az idén, a hozam elmaradt a várttól – mondta az MTI-nek Isztin Ferenc, a Dombegyházi Agrár Zrt. vezérigazgatója, a Máktermelők és Termelésszervezők Országos Szövetségének elnöke.

Kiemelte: az országosan bevetett terület kétharmada nem hozott termést a rendkívüli időjárás miatt. A termelők 12.343 hektár alkaloid mákot vetettek el, a betakarítható terület pedig 4.500-5.000 hektárra csökkent. A gyógyszeralapanyagként szolgáló alkaloid mákból 2012-ben ötezer tonna termett Magyarországon, a vetésterület alapján elvárt 15.300 tonna helyett. Hektáronként 1,1-1,2 tonna termést takarítottak be a termelők az idén Magyarországon a korábban becsült 1,3-1,4 tonnával szemben.

Az ipari mák betakarítása egy-két napon belül befejeződik.

Békés megyében a termelők 2500 hektáron vetettek alkaloid mákot, az országos vetésterület húsz százalékán és ennek a nyolcvan százalékáról tudtak termést betakarítani a dél-békési magas humusztartalmú talajadottságnak köszönhetően. A hozam az országos átlaghoz hasonlóan alakult, hektáronként 1,1-1,2 tonna volt – ismertette Isztin Ferenc.

A magyarországi alkaloid mákot a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. vásárolja fel, a társaság minden évben szerződést köt a termelőkkel. Az idén a kilogrammonkénti felvásárlási ár 320 forint, 7-8 százalékkal magasabb, mint 2011-ben volt.

Forrás: MTI

Gyári alkatrészek teljeskörű kínálata Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt traktorokhoz. A mezőgazdasági vontatok javítását és karbantartását is vállaljuk.