Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Kevesebb őszi búza terem az idén

2012. június 13.

Idén a tavalyi 4,5 millió tonnával szemben 3,7-4 millió tonna őszibúza-termésre számít a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).

Ács József, a gabonatermesztők országos választmányának elnöke szerdán Budapesten egy szakmai tanácskozáson az MTI-nek elmondta: ennél konkrétabb termésbecslésbe nem kíván bocsátkozni, mert a betakarítható búza mennyiségét sok tényező befolyásolja.

Hozzátette, az idén is “meglesz az ország kenyérnek valója, és még kivitelre is jut”. A tavaszi vetésű növényeknek jót tett a csapadék. A kukoricából és a napraforgóból a szakértők szerint rekord körüli termés várható a növények mostani állapotát tekintve. A kukorica vetésterülete 1,2 millió hektár, a napraforgóé pedig ennek a fele. Az utóbbi napok viharai ugyanakkor az elnök szerint főként az ország déli területein okoztak károkat, kisebb körzetekben sávosan.

A választmányi tagok szerint országosan inkább a szárazság okozza a nagyobb gondot a gazdálkodóknak. A szélsőséges időjárási körülmények – azaz az aszály és a fagy – leginkább a repcét viselte meg. Van olyan térség az országban, ahol az elvetett terület 70 százaléka kipusztult.

A szélsőséges időjárás miatt az őszi búza hozamai is igen eltérőek lesznek az országban. Van, ahol hektáronként 3 tonnát alig meghaladó mennyiséggel számolnak átlagosan, míg más régióban az átlag várhatóan a 4 tonnát is meghaladja hektáronként. Más kalászosokra – például az árpára – ugyanilyen arányú hozameltéréseket prognosztizálnak a szakemberek.

Tóth István, a MOSZ titkára arról is beszélt az MTI-nek, hogy a vidékfejlesztési miniszter kijelentése, miszerint az 500 hektár feletti területen gazdálkodók birtoka nagybirtoknak számít – és állami támogatást sem kaphat – bizonytalanságot okozott az ágazatban. Ennek súlyos gazdasági hatásai lehet – értékeli a MOSZ titkára. Szerinte emiatt például csökkenhet az agrárium hozzájárulása a GDP-hez, fejlesztések maradhatnak el, munkahelyek ezrei szűnhetnek meg. Ezért ezt a kijelentését a miniszternek tisztáznia kell – mondta Tóth István.

Forrás: MTI

Same alkatrészek, Lamborghini alkatrészek, Deutz alkatrészek, Hürlimann alkatrészek gyári forrsából. A gépek teljeskörű javítását is végezzük