Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Kevesebb tej jön külföldről

2014. február 21.

A belső piacon 43 százalékkal sikerült visszaszorítani a tejtermék importot, a külföldiek helyét a hazai termékek foglalták el – mondta el a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, miután konzultációt folytatott a tejágazat meghatározó szereplőivel Mezőfalván.

A tej élet, erő, egészségFazekas Sándor a tejágazat szempontjából eredményesnek minősítette az elmúlt négy évet, hiszen tíz százalékkal bővült a hazai tejtermelés és a tehénállomány is. A siker kulcsának az ágazati szereplők (köztük Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Fendt tulajdonosok is), a minisztérium és a szakmai szervezetek közötti eredményes együttműködést nevezte.

Hangsúlyozta, hogy „a magyar tejágazat jó kondícióban van, ezért jó esélyekkel áll a 2015-ös, uniós tejkvóta-rendszer megszűnése előtt”.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy a sikeres időszak 2015 után is folytatódhat. Fontos feladatnak nevezte a nagykereskedelmi tevékenység esetében a telephely fogalmának meghatározását. Hozzátette: az agrárkamara és az ágazati szereplők közreműködésével kompromisszumos megoldást keresnek, hogy „a legális kereskedelem bővülhessen, a feketegazdaság visszaszoruljon és minden szereplő jól járjon”.

Fazekas Sándor elmondta, hogy a kézműves sajtok és tejtermékek pontos leírása és minősítése is a közeljövő egyik nagy feladata.

Közölte: szándék van az állattartó telepek fejlesztése, a gépbeszerzések, illetve az állatjóléti támogatások folytatására. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években több tízmilliárd forintos fejlesztések zajlottak, így az ágazat külföldön is versenyképesebb volt.

Zászlós Tibor, a házigazda Mezőfalvai Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója, az Agrárgazdasági Kamara országos alelnöke kiemelte, hogy a tejágazat hosszú éveken át veszteséges volt, de az elmúlt időszakban egyértelműen előnyössé vált a tej termékpálya. Hozzátette: a tejárak folyamatosan emelkedtek, ami a piaci hatásokon kívül a különböző támogatásoknak és a pályázati rendszernek köszönhető. Ez számos Lamborghini, Same, Deutz, Hürlimann, Fendt traktort használó gazdának jelent megoldást.

Hangsúlyozta, hogy a tejtermelési kedv folyamatosan növekszik, tavaly például országos rekordot döntött a tejtermelés. Szerinte mindez annak köszönhető, hogy a minisztérium megtalálta azt az utat, ami lényegesen stabilabb tejtermelést tesz lehetővé.

A tej a nőstény emlős állatok tejmirigyeinek időszakosan kiválasztott váladéka, ami az utód(ok) táplálására szolgál a születés utáni időszakban. A szarvasmarha, juh, kecske, bivaly, szamár, lókanca és teve teje emberi fogyasztásra alkalmas. A tej hőkezelés nélkül, ún. nyerstejként (folyadék formájában) is fogyasztható, de hőkezelve, vagy hőkezelés nélkül számos tejtermék alapanyaga, mint pl. savanyú tejtermékek (joghurt, tejföl, kefir, probiotikus termékek), sajtfélék (túrófélék, oltós alvasztású sajtok, mint pl. a trappista, vegyes alvasztású sajtok (pl. a krémfehérsajt).

Akik tejtermékekkel foglalkoznak azok is megtalálhatják a szükséges alkatrészeket traktorjaikhoz a Lucrus Hungária Kft-nél, ha Same, Deutz, Hürlimann, Fendt géphez keresnek. Cégünk országosan javítja a Lamborghini, Same, Deutz-Fahr traktorokat.