Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Kibővítik az MFB agrárhitel programját

2012. június 15.

A kormány döntött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által működtetett hitelkonstrukció kibővítéséről, így a gazdálkodók még mintegy 9,5 milliárd forintért igényelhetnek hitelt az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogramból – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön.

A hitelprogram alapján a termelők a szabad mezőgazdasági de minimis – azaz kis összegű – keretüknek, valamint a hitelbírálati szempontoknak megfelelően legfeljebb 25 millió forintot, a fiatal gazdálkodók pedig 1-50 millió forint közötti, kedvező kamatozású hitelt vehetnek igénybe.

A tájékoztatás szerint 20-25 millió forintból, a földáraktól függően, 25-50 hektár termőföldet is lehet vásárolni.

A kamat mértéke 8,5 százalék körüli, amely 1,5-2,5 százalékpont kamatelőnyt biztosít egyes piaci kamatozású forinthitelek 10-11 százalékos éves kamatlábával szemben. A futamidő legfeljebb 15 év. Az önerő nagysága pedig a vásárlás nettó költségének legalább a 15 százaléka. Az önerő saját forrásból és vissza nem térítendő állami támogatásból is állhat.

A fiatal gazdák termőföldvásárlásának támogatásához az Európai Bizottság jóváhagyása is kell, de erre nem kell sokáig várni – tájékoztat a közlemény. Ebben a hitelprogramban az egy fiatal gazdálkodónak adható támogatás legfeljebb 40.000 euró, azaz mintegy 11,8 millió forint. Azok a fiatal gazdák, akik a Darányi Ignác Terv keretében induló támogatásban részesülnek, egyelőre nem vehetnek fel kedvezményes hitelt termőföldvásárláshoz, a támogatáshalmozás miatt.

A tárca tervei szerint a 2014-2020-as új uniós tervezési időszakban már a Darányi Ignác Terv keretében induló támogatásban részesülő fiatal gazdák is kaphatnak kedvezményes hitelt termőföld vásárlására, így a kétféle támogatás együttesen emelkedhetne. A kedvezményes hitelprogramban a gazdálkodók a termőföldvásárláshoz mezőgazdasági csekély összegű – de minimis – támogatást is kaphatnak az állami költségvetésből.

A hitelprogramban a termőföldvásárláshoz felvett hitelügyletekhez automatikusan kapcsolódik az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány készfizető kezességvállalása. Így alacsonyabb fedezeti érték biztosításával juthatnak hitelhez a termelők.

A kibővített hitelprogram előnye még, hogy egy már futó beruházási konstrukciót egészít ki termőföldvásárlási hitel nyújtásával. Ezért gyorsan bevezethető, ráadásul meghirdetéséhez új költségvetési források sem szükségesek, az uniós szabályokkal is összhangban van – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Raktárról kínáljuk Same, Lambprghini, Hürlimann, Deutz-Fahr traktorok alkatrészeit. A mezőgazdasági munkagépek javítását is vállaljuk országosan.