Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

5 millió hektárra igényeltek területalapú támogatást

2013. június 19.

A június 10-i végső határidőig összesen 180 123 egységes kérelem érkezett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) területalapú támogatás jegyében. Több mint 5 millió hektárra igényeltek a gazdálkodók (Lamborghini és Same traktorokat használók is)támogatást az idén.

Az MVH ismertette: a támogatások alapjául szolgáló bázisterület Magyarország esetében 4,829 millió hektár. Ezért az egy hektárra jutó tényleges összeg megállapításához arányos visszaosztást kell alkalmazni.

2013-ban hektáronként hozzávetőlegesen 233 eurós – azaz mintegy 70 ezer forint körüli – területalapú támogatást utalhat ki. Ez mintegy 8 százalékkal haladja meg a tavalyi 213,99 eurót.

A pontos összeg azonban nemcsak a visszaosztási rátától, hanem a forint/euró árfolyamtól is függ, amelyet az Európai Központi Bank 2013. október 1-jén érvényes forint/euró átváltási értéke alapján határoznak meg – jegyzi meg a közlemény.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az adminisztratív és helyszíni ellenőrzésekkel mindent megtesz annak érdekében, hogy a kifizetés is zökkenőmenetes legyen – tartalmazza a tájékoztatás.

Egységes területalapú támogatásról:

Az Európai Unió által finanszírozott egységes területalapú támogatás (Single Area Payment Scheme – SAPS) a föld hasznosításától függetlenül igényelhető a közösségi jogszabályok által meghatározott területekre. A támogatás jogosultja a föld jogszerű használója. Az uniós közvetlen egységes területalapú támogatás forrása az adott támogatási évre az EU Bizottsága által rendeletben meghatározott összeg. Ezt az összeget az úgynevezett SAPS-területtel (bázisterülettel) elosztva adódik a maximális hektáronkénti támogatás (ez utóbbi hektáronkénti támogatás csökkenhet a visszaosztási ráta értékével). A támogatás mértékét a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) rendelete határozza meg. Az átváltási árfolyamról az EU külön jogszabály alapján rendelkezik.

Forrás: MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium

Ha elromlott megjavítjuk, ha csak alkatrészre van szüksége segítünk. Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann gépek esetében az Ön partnere a Lucrus Hungária Kft.