Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Csökkenhet az áfa az élelmiszergazdaságban

2013. szeptember 23.

A kormány vizsgálja, milyen körben lehetne áfakulcs-csökkentést bevezetni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a hétvégén zajlott OMÉK egy szakmai fórumán.

Pankucsi Zoltán úgy vélte, a legenyhébb áfacsökkentés is nagyságrendileg azonnal 15-20 milliárd forint bevételkieséssel jár a költségvetés számára, egy átfogó, érezhető csökkentés pedig minimálisan 80-100 milliárd forintos kiesését okoz.

Az áfacsökkentést a helyettes államtitkár szerint komplex, ellenőrzésekkel megtámogatott módon célszerű bevezetni, ugyanis 5 százalékos áfa esetében is tartani kell a jogosulatlan visszaigényléstől, mert 5 százalék áfa megtakarítása is versenyelőnyt jelenthet a feketegazdaságban tevékenykedők számára.

A nap folyamán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelezte: a Miniszterelnökség támogatja a szaktárcát abban, hogy a sertés- és baromfihús, valamint húskészítmények általános forgalmi adója csökkenjen 5 százalékra.

Az NGM helyettes államtitkára jelezte: korábban, amikor csökkentek az áfakulcsok, a költségvetési bevétel azonnal mérséklődött, ugyanakkor az árak ezt nem mindig követték. A feketegazdaság pedig nem szorult vissza olyan arányban, ahogyan ezt várták.

Az áfakulcs-csökkentésnek van és lehet létjogosultsága – szögezte le -, a kormány fog dönteni arról, hogy milyen termékkörben lehet azt megoldani. Figyelmeztetett: az intézkedést csak akkor lehet megtenni, ha az ellenőrzést is szigorítják ezen a területen.

Mint mondta, a tisztességes adózók védelmében az áfacsökkentés óriási lépés lenne, de nagyon fontos az, hogy ténylegesen bővüljön az adófizetők köre, így a büdzsé bevételkiesése a lehető legalacsonyabb legyen.

Feldman Zsolt, a VM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett: a vidékfejlesztési tárca az áfacsökkentés mellett érvel, mert ez szolgálja az ágazat szereplőinek érdekeit és a fogyasztókét is.

Jelezte ugyanakkor, hogy az áfacsökkentést lehet szociális szempontok, és a feketegazdaság kifehérítésének alapján is vizsgálni. Ez utóbbi a bonyolultabb feladat, erről szakmai berkekben is sok vita folyik.

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke arról beszélt, hogy egy friss uniós jelentés szerint Magyarországon a be nem fizetett áfa mértéke eléri a 30 százalékot. Úgy vélte: az élelmiszereknél ez az arány nagyobb.

A NAK alelnöke szerint az áfacsalásnak az élelmiszergazdaságon belül jelentős a romboló hatása, aminek főként üzemszerkezeti következményei vannak. Ez Éder Tamás szerint azt jelenti, hogy egyre inkább zsugorodik az átlátható, legális területen működő élelmiszeripari vállalkozások száma, és ezek jelentős mértékű versenyhátrányt szenvednek a piacon. Úgy vélte ugyanis, hogy ma azok szerezhetnek versenyelőnyt, akik nem, vagy kevesebb általános forgalmi adót fizetnek az ágazatban.

Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének szakmai alelnöke úgy vélekedett, hogy az élelmiszerek esetleges áfacsökkentése várhatóan nem jelenik majd meg a fogyasztói árakban. Jelezte ugyanakkor, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tevékenységén is sok javítanivaló lenne.

Gutyán Tibor pénzügyőr alezredes, a NAV Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának munkatársa többek között arról beszélt, hogy a nemrégiben lezajlott, célzott ellenőrzéseik során számos áfacsalásra derítettek fényt, főként a körhinta jellegű csalások esetében. Ez azt jelenti, hogy az árut országok között utaztatják és jogosulatlanul igénylik vissza az áfát. A NAV munkatársa jelezte ebben a körben jelentős tételt tett ki az élelmiszer és a mezőgazdasági cikk, főként a gabona.

Az ÁFA-ról:

Az általános forgalmi adó (áfa, angolul Value Added Tax (VAT)) a forgalmi adók egyik típusa. A modern gazdaságban állami jövedelmek jelentős forrása a társasági adó és a jövedelemadó mellett. A végfogyasztásra vetik ki, ezért elméletileg minden vásárló megfizeti. Mivel azonban az alacsonyabb jövedelműek és a többgyermekesek jövedelmük nagyobb részét – általában teljes egészét – napi cikkek vásárlására fordítják, míg a gazdagabbak megtakarítása, külföldi fogyasztása gyakran mentes az áfától, ezért az áfát a „szegények adójának” is nevezik. A magasabb áfa és az alacsonyabb jövedelemadó a jövedelmi különbségek széthúzását eredményezi a társadalomban, viszont hívei a versenyképesség fokozódását várják tőle.

A magyar adórendszerben az általa hozzáadott érték, vagyis az értéknövekedés után az eladónak minden kereskedelmi szinten meg kell fizetnie. Mivel a hozzáadott és nem a teljes érték után fizetendő, az áfa végső összege egy termékre nézve független attól, hogy hány vételen és eladáson megy keresztül. Az áfa indirekt adó, hiszen nem az fizeti be az államnak, akitől a forrás összege származik. A kettős adóztatás elkerülése érdekében az exportált termékek után általában nem kell általános forgalmi adót fizetni vagy pedig az adóvisszatérítés eszközét alkalmazzák. Az adócsalások elhárítása érdekében vezették be a fordított adózási rendet (2007. évi CXXVII. tv. 142. §). Ilyenkor a kiállított szállítói számlában nem kell szerepeltetni a szolgáltatás áfáját, azt a vevő/megrendelő fizeti/vallja be a saját áfabevallása során az adóhatóságnak.

Az áfa szabályozásáról a 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról című jogszabály rendelkezik, amely az 1992. évi LXXIV. törvény az általános forgalmi adóról című törvényt helyezte hatályon kívül.

Addig is, amíg a vezetők eldöntik, hogy lesz-e ÁFA-csökkentés tartsa karban traktorját. Same, lamborghini, Hürlimann és Deutz-Fahr gépekhez alkatrészek raktárról. A Lucrus Hungária Kft a traktorok javítását is végzi országosan.