Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Hiány van ökovetőmagból

2017. március 23.

Hiány van hazai szaporítású ökovetőmagból, ezért a vetőmag-szaporítóknak érdemes regisztrálniuk termékeiket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatbázisában – hívta fel a figyelmet a hivatal csütörtöki közleményében. Az ajánlás Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr tulajdonosoknak is hasznos lehet.

buza_kombajnÖko (bio) növénytermesztés során alapelv, hogy ökotermesztésben előállított, minősített vetőmagot használjanak a gazdák, mivel azonban kevés az ilyen vetőmag a piacon, ezért a szabályozás engedélyezi a csávázatlan (kezeletlen) hagyományos minősített vetőmag felhasználását is, amihez az öko tanúsító szervezet engedélye szükséges – emlékeztet a Nébih.

A Magyarországon elérhető ökovetőmagokról a hivatal – önkéntes bevalláson alapuló – adatbázist vezet a honlapján.

Tavaly több mint 2700 engedélyt adtak ki a tanúsítók csávázatlan vetőmag használatára, amiből látszik, hogy bőven lenne még igény a hazai ökovetőmagra. A lehetőségek és igények összekapcsolására hozták létre a Nébih által vezetett adatbázist, amelybe a vetőmag-szaporítók ingyenesen regisztrálhatnak, a biogazdálkodók pedig könnyen megtalálhatják, milyen ökovetőmag érhető el hivatalosan a piacon.

 

Same javítás, Hürlimann javítás, Lamborghini javítás, Deutz-Fahr javítás a Lucrus Hungária Kft-nél. Teljeskörű alkatrészellátás.