Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Zajlik a szüret a soproni borvidéken

2014. augusztus 18.

Megkezdődött a szüret a soproni borvidéken, a minőség kifogástalan, de a mennyiség az utóbbi évek alacsony értékeitől is elmarad – mondta el Taschner István hegyközségi elnök szombaton. A szüret során többfelé tűnhetnek fel, Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr traktorok.

A szőlő érése a sokéves átlagnál mintegy tíz nappal előbbre tart, akárcsak az elmúlt három-négy esztendőben, így pénteken kezdődött és várhatóan a hónap végéig, szeptember elejéig tart a korai szüretelésű fajták – így az Irsai Olivér, a turán és a zenit – szedése.

Hozzátette, így szeptember elejével kezdhetik el a termés zömét adó kékszőlők betakarításának, ami azt jelenti, hogy a kései szüretektől eltekintve a jövő hónap végére be is fejeződhet a munka.

Taschner István közlése szerint az idén az átlagosnál is több károsodás érte a szőlőt: a lisztharmat mellett májusban és három héttel ezelőtt vihar tépázta meg az állományt, utóbbi 50-60 hektáron a termés 70-80 százalékát vitte el.

Mindezek alapján mennyiségben nagyon rossz évet prognosztizálnak, a megszokott termés alig felével, a tavalyi hektáronkénti 69,5 után az idén 60 mázsa alatti átlagos eredményre számítanak. Ez zászlósboruk, a kékfrankos esetében mintegy 50, a többi fajtánál 70-80 mázsás termésátlagot jelent. Rossz hír ez minden gazdának, így a Lamborghini, Fendt, Hürlimann, Same és Deutz-Fahr gépet használóknak is.

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a szüret:
Az érett szőlőfürtök levágása a tőkéről, a szőlőtermés összegyűjtésének munkafolyamata, ill. a szőlőlé leszűrése, a szőlő feldolgozása a borkészítéshez.

Történeti adatok szerint a borkészítés látszik korábbinak, valószínűleg középkori gyakorlatot tükröz. A 17. sz.-tól a gyűjtés munkáját magába foglaló jelentés általánosan ismertté vált, újabban más termékenyek betakarítására is vonatkozik (dinnye, kukorica).

Kezdőnapja, ill. kezdőhete a 18–19. sz.-ban hagyományosan meghatározott volt, amelyet a városi és községi tanács, hegyközségi elöljáróság, s nem utolsósorban a földesúri járandóság szedésének rendje és módja bordézsma) határozott meg.

A Mihály napjától (szept. 29.: az Alföld több vidékén, Eger környékén); Terézia (okt. 15.: Erdélyben és a Dunántúl nagyobb részén, Mátraalján); Gál (okt. 16.: Erdélyben); Lukács (okt. 18.: Borsod megyében); Orsolya (okt. 12.: Kőszeg vidékén); Simon-Juda napjáig (okt. 28.: Tokaj-hegyalján) tartó szüretkezdetben a szőlőfajták érési idejének helyi tapasztalata is tükröződnek.

A szüreti munkákhoz ugyanúgy, mint más mezőgazdasági ipari feladatokhoz bevethetők a Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr traktorok. A gépekhez teljeskörűen kínál alkatrészt a Lucrus Hungária Kft, de a traktorok javítását is vállalja.

Forrás: MTI, Magyar Néprajzi lexikon