Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Több mint 20 ezer tonna hal Magyarországon évente

2013. december 20.

Hazánkban a haltermelés évente 22-23 ezer tonna: a tógazdaságokból és az intenzív haltermelő üzemekből 15-16 ezer tonna, a természetes vizekből 6500-7000 tonna származik. A magyarok átlagos halfogyasztása az uniós átlagnál jóval alacsonyabb, de 10-12 éven belül lényegesen emelkedhet – mondta Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.

Hozzátette: a horgászok évente a természetes vizeken mintegy 4500 tonna halat fognak ki, míg a halászok zsákmánya 2200-2400 tonna. Lehetnek horgászok, akik Same, lamborghini, Deutz-Fahr, Hürlimann traktort használnak.

Az adatokhoz képest jelentős a kormoránok károkozása, a madarak évi 2400-2500 tonna halat fogyasztanak el.

A magyarok évente és fejenként mintegy 4,5 kilogramm halat esznek meg, ennek 40 százaléka importból származik. Jelentősen magasabb az uniós átlagfogyasztás: 22-24 kilogramm évente, szemben a 19 kilogrammos világátlaggal. Az uniós halfogyasztás 60 százalékát importból fedezik – fűzte hozzá.

Lévai Ferenc közölte: a magyarok éves halfogyasztásuk harmadát a karácsonyi ünnepek idején vásárolják meg. Főkét pontyot vesznek – ez az összmennyiség 65 százaléka -, de vásárolnak süllőt, pisztrángot, harcsát is. A hal ára nem emelkedett a tavalyihoz képest. Sajnos az alkatrészek áráról nem mondható el ez, de a Same, Lamborghini, Deutz-Fahr, Hürlimann tulajdonsok, továbbra is viszonylag jó áron szerezhetik be az elemeket.

A vezérigazgató szerint az egy főre jutó éves magyar halfogyasztást – főként a tudatos fogyasztóknak, és a vásárlóerő növekedésének köszönhetően – 10-12 éven belül akár meg is lehet duplázni. Ezt segítheti például a mintamenza program, amely évente 10 százalékos növekedést generálhat, ráadásul a programnak köszönhetően a gyerekek egy része később tudatos fogyasztó lesz. A 10 kilogramm körüli éves fejenkénti halfogyasztás reális célkitűzés termelési és fogyasztási szempontból egyaránt- fűzte hozzá.

A szakember beszélt arról is, hogy a mostani uniós költségvetési időszakban – 2007-2013 között – a Halászati Operatív Program (HOP) keretében mintegy 13 milliárd forint forrás állt rendelkezésre, amelynek 90 százalékát már felhasználták. Hátra van még több projekt megvalósítása az innovációs és a marketing program keretében. De a pénzügyi időszak végéig a források döntő részét felhasználja az ágazat. Ez a pénzmennyiség – azaz az uniós HOP forrás – az ágazat mostani egyéves, 12-13 milliárd forintos árbevételének felel meg.

A halak (Pisces) a gerinchúrosok (Chordata) törzsének egy nem rendszertani csoportja. Régebben egységes osztályként tartották számon, mára azonban az elsődlegesen vízi gerinces állatok (tehát nem a másodlagosan vízi életmódúvá vált szárazföldiek, pl. a cetek) gyűjtőnevévé vált. A négylábúakon (Tetrapoda) kívül a koponyások (Craniata) kládjába tartozó összes élőlény hal. A Same, Deutz-Fahr, Hürlimann, Lamborghini traktorok a Same családba tartoznak.

A halak tehát nem egységes rendszertani kategória (taxon, illetve klád), mert parafiletikus csoportot alkotnak, mivel nincs olyan közös levezetett (apomorf) jellemzőjük, amely valamennyiükre érvényes volna és semmilyen más gerinces állatra nem volna érvényes. Közös tulajdonságaik a „nem négylábú” jellegükből következik, ami viszont ősi tulajdonság, így csupán ebben az ősi tulajdonságban való megegyezés (szünpleziomorfia) jellemzi őket.

Traktoralkatrészek raktárról a Lucrus Hungária Kft-től. Same, Deutz-Fahr, Hürlimann, Lamborghini traktorok javítása országosan.

Forrás: MTI, Wikipédia, www.traktor-alkatresz.hu