Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Megállt a sertésállomány csökkenése

2014. szeptember 9.

Megfordult a sertésállomány évek óta tartó csökkenése, az idén júniusban közzétett legfrissebb adatok alapján egy év alatt valamivel több, mint 200 ezres volt a gyarapodás – közölte a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára hétfőn egy jubileumi rendezvényen Domonyvölgyben.

Ezen a területen is számos gazda alkalmaz Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt traktorokat.

Czerván György a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) megalakításának húszéves évfordulóján arról beszélt, hogy ez év júniusában 204 ezerrel több sertés volt Magyarországon, mint egy évvel korábban. Így a sertések száma az országban mintegy 3,1 millióra rúgott. Jelezte: az állatállomány egészére is a gyarapodás volt a jellemző, ebben az időszakban emelkedett például a szarvasmarhák, a juhok és a baromfik száma is.

Hozzáfűzte: a sertések – és általában az állatok – számának növekedése azt jelzi, hogy kedvező tendencia indult el az agráriumban a növénytermesztés és az állattenyésztés arányának javítására. A sertések számának növekedését főként a süldők, a hízók és a malacok adták. A gazdasági szervezeteknél 7 százalékos, míg az egyéni gazdaságokban 9 százalékos volt a sertésszám emelkedés.

Növénytermesztéssel foglalkozó gazdák éppen úgy használnak Same traktorokat, ahogy állattenyésztő társaik, de Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr gépekkel is találkozni.

Az államtitkár külön hangsúlyozta: az EU Bizottsága jóváhagyta az állatjóléti támogatások meghosszabbítását Magyarország számára 2018 december 31-ig. Így a sertéságazatban az idén 8,5 milliárd forint áll rendelkezésre, a korábbi évi 6 milliárd forinttal szemben. Közölte: új támogatási formaként a koca állatjóléti támogatás engedélyezési – notifikációs – eljárása is folyik. Az FM ezt bejelentette az EU Bizottság részére.

Emellett az ágazatban gazdálkodók az idén az állati hulla elszállítására és az ártalmatlanításra 3 milliárd, míg az állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére 7,5 milliárd forint támogatást vehetnek igénybe. Az államtitkár utalt arra, hogy az előbbi támogatás jövőre 600 millió forinttal, az utóbbi pedig 1 milliárd forinttal emelkedik. Így összességében e két támogatásra 2015-ben 1,6 milliárd forinttal jut több forrás.

Czerván György aláhúzta: a kormányzati intézkedéseknek, a takarmányárak kedvező alakulásának és az ágazat fehéredésének – az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének – együttes hatása eredményezte a magyarországi sertésállomány számának kedvező alakulását.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat sikere nagy mértékben azon múlik a jövőben, jobban meg tudja-e szervezni magát, előre tud-e lépni az integráció területén. Emellett meg kell valósítani egy átgondolt tenyésztési programot, és a sertéshús fogyasztását ösztönző nemzeti marketingprogramot is.

Marketingre a traktoroknak is szükségük van, így a Lamborghini, Deutz-Fahr, Hürlimann, Same és Fendt gépeknek is. Ezen dolgozik a Lucrus Hungária Kft is.

Tudta?

A házisertés, sertés vagy disznó a disznófélék családjába tartozó vaddisznó háziasított formája. Eurázsiából származik. Viszonylag magas intelligenciával rendelkezik.

Feje aránylag nagy, orra kissé ormányszerű, jól mozgatható, és orrkorongban végződik. Farka rövid, középmagasan tűzött, tőben elég vastag, a vége felé fokozatosan elvékonyodó, fölfelé kunkorodó és szőrbojtban végződő. Vaskos teste és rövid lábai vannak. Lábain négy-négy ujja van, melyek közül a középső két nagy ujjának patáin jár.

A disznó mindenevő, tehát növényeket és állatokat egyaránt fogyaszt. Természetközeli élőhelyen tartva táplálékának egy jelentős részét a talajból túrja ki, így fogyaszt pl. rovarlárvákat, férgeket, gumókat és gombákat is. Ha hozzáfér, dögöt is eszik. E szokása azért jelentős, mert döglött vándorpatkányhoz akár zárt térben tartva is hozzájuthat, és ezen keresztül olykor trichinával is fertőződhet. Jó szaglása miatt szarvasgomba keresésére is használható.

Sertéstenyésztők is vásárolhatnak gyári alkatrészt Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr traktorokhoz a Lucrus Hungária Kft-től. Cégünk teljeskörűen kínálja a traktor alkatrészeket az említett típusokhoz, ugyanakkor javítja, szervizeli a Same, Deutz, Lamborghini gépeket.

Forrás: MTI, Wikipédia, traktor-alkatresz.hu