Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Műanyag-alapanyag készülhet cukorból

2012. szeptember 3.

Környezetbarát, politejsavból készülő műanyag előállításán gondolkodik a vidékfejlesztési tárca; az ötlet akár a cukorrépa-termesztés fellendítését, illetve cukorgyár építését is generálhatja – mondta Illés Zoltán, a minisztérium államtitkára pénteken Szerencsen.

A politikus egy ivóvízprojekt támogatási szerződésének aláírása után beszélt a hangsúlyozottan ötletszintű felvetésről. Mint mondta, ezt azért Szerencsen ismertetette, mert évszázados múltra tekint vissza a cukorgyártás, amely évekkel ezelőtt – sokak fájdalmára – befejeződött, és egy új gyár akár a Hegyalja kapujának nevezett városban is felépülhet.

A politejsav előállításához cukor kell, a cukorhoz pedig cukorrépa, vagy más olyan növény – például kukorica – szükséges, amelyből cukor nyerhető ki. Számítások szerint 15-25 milliárd forintos beruházás révén létrejöhet olyan gyártókapacitás, amely ezt a terméket előállíthatja.

A részletekről szólva úgy fogalmazott: tervük, ötletük érinti a környezetvédelmet, a mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést, az élelmiszerbiztonságot és a munkahelyteremtést egyaránt.

A politejsavból olyan műanyagot lehet előállítani, amely hasonló rugalmasságú, mint a kőolajszármazékok, ám azoktól sokkal környezetbarátabb, 62 Celsius-fok fölött 90 nap alatt vízre és szén-dioxidra bomlik le.

Az államtitkár külön is hangsúlyozta: mindaddig, amíg az uniós cukorkvóta érvényben van, nem élelmezési célokra gyártanának cukrot, hanem környezetbarát műanyag előállítására.

Forrás: MTI

Cukortermelők és más mezőgazdasági ágazattal foglalkozóknak egyarát gyári alkatrészek Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann, Fendt traktorokhoz.