Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Nem ártott a lehűlés a gyümölcsösöknek

2014. február 5.

A gyümölcsöknek nem ártott az elmúlt napokban bekövetkezett lehűlés és a hétvégi ónos eső – mondta el Mártonffy Béla kedden. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke kifejtette: a gyümölcsösök mélynyugalmi állapota január végéig tart, és ezt nem zavarták meg a tavaly decemberi és idén januári melegebb periódusok.

Ez azokban a gyümölcsösökben is így van, amelyeket Lamborghini, Same, Deutz-Fahr géppel művelnek. Szerencse, hogy a lehűlés nagy átlagban már kényszernyugalmi állapotban érte a gyümölcsfákat, amikor még nem indult meg a nedvkeringésük.

Mártonffy Béla úgy vélte, hogy a mostani, hűvös idő jót tesz a gyümölcsösöknek, főként az kedvező hogy a lehűlés nem volt hirtelen, és a hőmérséklet nem csökkent extrém alacsonyra, mínusz 15-20 Celsius-fokra például. A mostani éjszakai, mínusz 6-10 Celsius-fok körüli hőmérséklet nem ártalmas, a gyümölcsösök mínusz 10 Celsius-fokig nem károsodnak.

A hétvégi, rövid ideig tartó ónos eső hatását még nem mérték fel pontosan a gazdák, de az előzetes vélemények szerint jelentősebb károkat nem okozott. Egyes déli területeken lehet jelentősebb a kártétel, de országos vészhelyzet nincs – mondta.

A gazdák (Lamborghini, Same, Deutz-fahr tulajdonosok is) abban reménykednek, hogy most, a metszési időszak kezdetén, a tavalyinál kedvezőbbek lesznek a körülmények. Tavaly a még március 15. körül is megmaradó hó és a mínusz 10-15 Celsius-fokos hőmérséklet nehezítette a munkát – mondta a FruitVeB elnöke.

Az ónos eső túlhűlt vízcseppekből álló csapadék, amely a talajra hullva azonnal megfagy, jégbevonatot képez. Ónos szitálásról beszélünk, ha a túlhűlt cseppek átmérője 0,5 mm alatti.

Kialakulását az idézi elő, hogy a felső és alsó hideg légrétegek közé 0 °C-nál magasabb hőmérsékletű légréteg szorul, és ilyenkor a felső rétegben keletkezett hó a középső rétegben esőcseppé olvad, majd az alsó fagyos légrétegben jégdaraként vagy ónos esőként érkezik a csapadék, attól függően, hogy a részecskéknek volt-e elég idejük jéggé fagyni. Az ónos eső a földet éréskor válik szilárd halmazállapotúvá, a halmazállapot-változást az ütközés indítja el, és igen gyorsan zajlik le.

Az ónos eső többnyire a nagy hidegek közeli megenyhülésének előjele. A Kárpát-medence kedvez az ónos eső kialakulásának.

Az ónos vagy ólmos eső a magyar nyelv egyik sajátos kifejezése, mindkét jelzőt régóta használjuk. Az angol, a német vagy az újlatin nyelvekben “fagyott”, “darás” vagy “túlhűtött esőnek” nevezik.

Alkatrészek gyári forrásból, Lamborghini, Same, Deutz-Fahrm Hürlimann és Fendt gépekhez. Az említette traktorok javítását országosan végezzük.

Forrás: MTI, Wikipedia, traktor-alkatresz.hu