Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Növelni kell a tároló- és hűtőkapacitást

2014. október 1.

Hosszú távon feldolgozó üzemek létesítése, a tároló- és hűtőkapacitás növelése a megoldás a termelők gondjaira – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának ellenzéki képviselői előtt kedden Budapesten.

A jelenlegi túltermelés gondot jelent a Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr tulajdonosoknak is.

Az államtitkár a nehéz helyzetbe került alma- és egyéb gyümölcstermelők érdekében tett kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban emlékeztetett: a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 26 500 tonna almalevet vesz meg azoktól, akik igazolják, hogy kilónként 20 forintos árral vásárolták a gyümölcsöt a termelőktől, az étkezési almáért pedig kilónként 35 forintot adnak. Az ár az önköltség fölött van – hangsúlyozta.

Összességében 400 ezer tonna alma felvásárlásáról van szó, ami az idei teljes almatermés több mint fele – emelte ki Nagy István, hozzátéve, hogy ezzel orvosolni lehet azokat a piaci anomáliákat, amelyek az átlagosnál 40 százalékkal nagyobb idei almatermés miatt alakultak ki.

Ezzel a megoldással a kormány garanciát lát arra, hogy az alma nem marad a fákon, és a pénz a gazdákhoz jut – közölte az államtitkár. Fontos szempontnak nevezte azt is, hogy a felvásárolt gyümölcsöt a közétkeztetésben, az iskolai és szociális étkeztetésben kívánják felhasználni.

A nehéz helyzetbe került almatermelők között lehetnek Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt tulajdonosok is.

A következő időszakban azon kell dolgozni, hogy hogyan lehet olyan megoldásokat találni, amelyekkel csökkenthető a piaci nyomás – fejtette ki Nagy István. Felidézte: tavasszal a hirtelen jött meleg miatt gyorsabban érett a meggy, ezért gyorsabban kellett elhelyezni ugyanazt a mennyiséget ugyanazon a piacon.

Ha lett volna kellő kapacitású hűtőház és feldolgozó üzem, akkor el lehetett volna kerülni a piaci nyomást, sokkal inkább árvédő szerepe lett volna a támogatásnak – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy most hasonló a helyzet az almával.

Hosszú távú megoldásokra van szükség; hűtőházakat, feldolgozó üzemeket kell létesíteni, és tulajdonba adni termelői csoportoknak vagy akár állami tulajdonban tartani, de a tároló és hűtőkapacitást növelni kell – mondta az államtitkár.

Tudta?

Az alma vagy almafa a rózsavirágúak rendjébe és a rózsafélék családjába tartozó nemzetség. Az almafa termése gömbölyded, két végén bemélyedés található. A felső mélyedésből ered a rövid kocsány, ezzel csüng a fán. A másik mélyedés öt apró, elszáradt csészelevelet rejt. Az alma viaszos héja a jóízű gyümölcshúst veszi körül. Ezen belül öt hártyás rekeszben ülnek a magvak. Az ilyen termést nevezzük almatermésnek.

Almatermesztőknek vagy bármely más növénnyel dolgozó gazdálkodóknak: Same alkatrész, Lamborghini alkatrész, Hürlimann alkatrész, Fendt alkatrész és Deutz-Fahr alkatrész – egy helyen, a Lucrus Hungária Kft.-nél.

Forrás: MTI, Wikipédia