Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Ritka növények megőrzésére 5,9 milliárd forint

2011. június 12.

A ritka és veszélyeztetett növények, valamint a mikroorganizmusok genetikai állományának megőrzésére július 1-től összesen 5,9 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre; ettől az időponttól lehet pályázni erre a célra az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásaiból – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A támogatás a mezőgazdaság biológiai sokféleségének megóvását segíti. A génmegőrzéssel foglalkozó gazdálkodó szervezetek a forrást a ritka vagy veszélyeztetett növényfajták felkutatására, gyűjtésére, a begyűjtött növények szaporítására használhatják fel. Mikroorganizmusok esetében a mikroszervezetek és genetikai tulajdonságaik megtartásához kérhető anyagi hozzájárulás – olvasható a VM dokumentumában.

A programban való részvétel önkéntes, a vonatkozó rendeletben rögzített kötelezettségeket öt évig kell vállalni. Ez biztosítja ugyanis, hogy az intézkedés eredményes legyen.

Az a kérelmező jogosult támogatásra, aki a VM által kijelölt, a nemzeti genetikai erőforrás gyűjtemény részének tekintett növényeket és mikroorganizmusokat a teljes támogatási időszak alatt fenntartja, továbbá az, aki a Nemzeti Génbanknál nyilvántartási számmal rendelkezik.

Emellett a pályázónak a rendeletben felsorolt növényfajoknak és -fajtáknak, illetve a mezőgazdaságban fellelhető mikroorganizmusoknak a Nemzeti Génbank Adatbázisban regisztrált tételeiből legalább 50 darabbal kell rendelkeznie – tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI