Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Nagyobb termés várható a szőlőkben

2014. augusztus 6.

Az idén várhatóan nagyobb termést szüretelnek majd a gazdák a tavalyinál – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI érdeklődésére. A munkák során számos helyen tűnnek fel majd Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr traktorok.

Kiss Eliza szerint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a termésbecslésen jelenleg is dolgozik, szakmai előrejelzésükből jelenleg az állapítható meg, hogy a 3 millió hektoliteres mennyiséget nem fogja elérni a pincékbe kerülő összes idei bor mennyisége. Az utóbbi hónapokban a korábbi évekénél magasabb borkészletek és a nagyarányú lédig borimport miatt aggódtak a gazdák – fűzte hozzá.

Tavaly összesen 1,21 millió mázsa volt a szőlőtermés a Kunsági borvidéken – ahová az importált bormennyiség szinte teljes mennyisége érkezik – és a további információk alapján mintegy 250 ezer mázsa szőlőt vittek be más magyar borvidékekről. Ezeken a területeken szintén nem ritka a Lamborghini, a Same, a Deutz-Fahr, a Hürlimann és Fendt traktorok felbukkanása.

Az Alföldön működő borászati vállalkozások jelentős mértékben vásárolnak fel a Tokaji és a Mátrai borvidékről is termést. Az Alföldön meghatározó piaci szereplők abban látják a legnagyobb problémát, hogy a déli bortermelő országokban (Olaszország, Spanyolország) 2013-ban jó volt a termés, amely egész Európában csökkentette az árakat.

A külföldi borok importjának élénkülése (2011-ben 789 ezer hektoliter és 2012-ben 552 ezer hektoliter) egyértelműen az alacsonyabb hazai terméshez köthető. A tavalyi évben a korábbi évekhez képest kevesebb bort hoztak be Magyarországra. Az import értéke rendre jelentősen elmarad az export értékétől, és az átlagár is csak az exportár mintegy 70 százaléka. Az Olaszországból érkező bor átlagára ennél is alacsonyabb, a vizsgált időszak átlagában 56,16 eurócent – mintegy 170 forint – literenként.

A hazai borok előállítására és adminisztrációjára vonatkozó szabályoknál eddig egyszerűbb volt bort behozni Magyarországra. Így a jogszabályok kikerülése, illetve a tisztességtelen versenyelőny megszerzésének lehetősége fennállt. A Földművelésügyi Minisztérium ezért több konzultációt követően módosítást kezdeményezett a Magyarországra behozott borok ellenőrzésére és pontosabb nyomonkövetésére. Ez pedig a hazai gazdák számára jó, azok számára is, akik Lamborghini traktort használnak, de Same, Hürlimann, Fendt és Deutz-Fahr esetén is igaz.

A szigorúbb ellenőrzést és adminisztrációt kívánó intézkedés a hatósági ügyintézés idejét is növelte. Az ügyintézési határidőre vonatkozó rendelkezések már hatályosak, az új ellenőrzési és adminisztrációs intézkedéseket tartalmazó jogszabály hamarosan megjelenik – tájékoztatott a helyettes államtitkár.

Tudta?

A szőlő a szőlőfélék családjának egyik sok fajt és azon belül sok alfajt magába foglaló nemzetsége. Minden ide tartozó növény közös jellemzője, hogy fás szárúak, terméseik fürtökben helyezkednek el és levelük általában tenyeresen összetett. Magyarország területén több, mint ezer éve termesztenek szőlőt, a honfoglaló magyarok az akkori Dunántúlon már virágzó szőlőművelést találtak.

A szőlő hazánkban jóformán mindenütt megterem. Telepíteni elsősorban ott érdemes, ahol sok a napfény, a meleg és tápanyagban gazdag a talaj.

A friss szőlőt gyümölcsként fogyasztjuk. Erre a legalkalmasabbak a szép, nagy szemű, ropogós húsú csemegeszőlők. Fürtjei jól bírják a szállítást és a tárolást. Ezzel szemben a borszőlők vékony héjúak, lédúsak és sok cukrot tartalmaznak.

Forrás: MTI, Wikipédia, traktor-alkatresz.hu