Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Rekordmennyiségű búza Zalában

2013. július 29.

A búza több mint 90 százalékát learatták Zalában, az eddigi eredmények alapján az idén kiváló minőségű és rekordmennyiségű gabona termett a megyében – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője hétfőn.

Horváth Gyula elmondta: a jó idő miatt felgyorsult a betakarítás üteme, a búzaföldeken a 23 840 hektárnyi területből 22 170 hektáron már learatták a termést. A betakarítás végéhez közeledve az eredmények is azt mutatják, hogy a vártnál több búza termett. A hektáronkénti átlaghozam elérte az 5,25 tonnát, míg országos viszonylatban a tavaly Zalában elért 4,5 tonna átlagtermés is kimagasló eredménynek számított.

Az igazgató hangsúlyozta, az elért eredmény a kedvező időjárás mellett nagyrészt annak köszönhető, hogy a gazdák időben vetettek, jó minőségű vetőmagfajtát választottak és megfelelő agrotechnikát alkalmaztak. A termelők egy része osztrák vetőmagot vásárolt, amely 5 tonna körüli eredményt produkált. Ezen kívül német, francia hibridbúzafajtákat is vetettek a megyében, amelyek hozama elérte a hektáronként 8-10 tonnát.

Hozzátette: a minőséggel is elégedettek lehetnek a gazdák (akik Same, Lamborghini és Deutz-Fahr traktorort is használtak), a megyében learatott összesen 116 509 tonna búza 60 százaléka malmi minőségű.

A repce betakarítása a múlt héten befejeződött. A becslések alapján hektáronként 2,7 tonna átlagtermésre számítottak, de a 15 ezer hektárnyi vetésterületen az átlaghozam elérte a hektáronkénti 2,98 tonnát. A közel 810 hektáron termelt tavaszi búzát 4,3 tonna hektáronkénti termésátlaggal aratták le a vetésterület egynegyedéről, a több mint 3 ezer hektáros tavaszi árpa háromnegyede is raktárakba került. A tritikálé közel 3 ezer hektárnyi területének egyharmadát már learatták. A tavaszi árpa termésátlaga 4,27 tonna volt hektáronként, míg a tritikálé hektáronkénti átlaghozama elérte a 4,5 tonnát.

A takarmánybúzát 41 ezer forintért, az euró búzát 42 ezer, a malmi búzát pedig 43 ezer forintért lehet tonnánként értékesíteni. A sörgyártásra alkalmas tavaszi árpa tonnánkénti ára eléri az 55 ezer forintot, míg a tritikálét 39 ezer forintért lehet eladni. A repce ára július eleje óta a tonnánkénti 102-109 ezer forintról 95 ezer forintra csökkent. A kukoricát tonnánként 40 ezer forint körül jegyzik, de az idei termésre valószínűleg csak később kötnek szerződést – ismertette Horváth Gyula.

Az igazgató elmondta, a szárazság nehezíti a szántóföldi munkát, ennek ellenére a talajvédelem miatt a tarlóhántást is célszerűbb minél előbb elvégezni.

Hozzáfűzte: a meleg, száraz időjárás összességében kedvez az aratásnak, viszont a tavaszi kapásnövényeknek – az 50 ezer hektáron elvetett kukoricának és 5 ezer hektárnyi napraforgónak – csapadékra lenne szüksége. Leginkább a késői vetésű kukoricafajták sínylik meg a hőséget, a növényállományon már jól látszik a vízhiány.

A búzáról:

A búza (Triticum) a perjefélék (Poaceae) családjába tartozó növénynemzetség, mely a búzafajok és fajták változatos éghajlati igénye és jó alkalmazkodóképessége, miatt széles körben elterjedt.

A föld egyik legnagyobb területen előforduló gabonája, a sivatagok és a sarkvidékek kivételével szinte mindenütt termesztik. A népélelmezésben elfoglalt szerepével kiemelkedik a többiek közül. Kenyérgabona szerepén túl sokrétű felhasználás jellemzi, hiszen gazdag abraktakarmány, szalmája értékes alomanyag, és különböző részei ipari alapanyagként is felhasználhatóak.

A nemzetség egyedei a legrégibb termesztett növények közé tartoznak. A termesztés első ismert előfordulási helye a civilizáció bölcsőjének tekinthető termékeny félhold területére esik. A régészeti kutatások Egyiptom legrégibb emlékei között említik a búzát. A genetikai kapcsolat a természetes vad alakor (Triticum boeoticum) és a domesztikálódott alakor (Triticum monococcum, egyszemű búza) és a tönke búza (Triticum dicoccum) egyedei között azt mutatja, hogy ie. 6000-5000-ben Törökország mai területén lévő Diyarbakır város környékéről terjedhetett el. A hagyományosan legnagyobb búzatermelő Kínában az ie. 2700-ban már termesztették és az ókori világ szinte, minden vidékéről találhatunk említést termeléséről vagy használatáró

Forrás: MTI, Wikipédia

Ha alkatrészt keres Same, Deutz-fahr, Hürlimann, Lamborghini, Fendt traktorhoz a Lucrus Hungária Kft-nél megtalálja. Tárasságunk teljeskörű alkatrészellátást biztosít az SDF csoport gépeihez, amelyek javítását, karbantartását is végzi.