Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Több pénzhez juthatnak a nyúltartók

2014. június 3.

Tenyésznyulak tenyésztésbe állítására lehet támogatást igényelni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) ez év július 1-31. között – közölte az MVH hétfőn.

A támogatás mértéke állatonként 2000 forint, összértéke állattartónként nem haladhatja meg egy évre az 5000 eurót (mintegy 1,5 millió forint). A rendelkezésre álló forrás az idei évre 100 millió forint, amit nemzeti forrásból finanszíroznak. Pályázhatnak azok is, akiknek Same, Lamborghini, Hürlimann, Fendt, Deutz-Fahr traktor dolgozik a vállalkozásukban.

A támogatás igénybevételére az az állattartó jogosult, aki a génmegőrzési céllal fenntartott, védett őshonos mezőgazdasági, valamint hús, illetve prém hasznosítási típusba tartozó fajta fenntartásáért felelős tenyésztő szervezet törzskönyvében vagy tenyésztési főkönyvében tartanak nyilván. Emellett legalább tíz tenyésznyulat tenyésztésbe állított az ez év január 1-jétől június 30-ig tartó támogatási időszakban – tartalmazza a közlemény.

A házinyúl (Oryctolagus cuniculus var. domestica) az emlősök (Mammalia) osztályának a nyúlalakúak (Lagomorpha) rendjébe, ezen belül a nyúlfélék (Leporidae) családjába tartozó faj, az európai üregi nyúl háziasított változata. A házinyulat haszonállatként elsősorban húsa miatt tartják, emellett prém-, hobbi-, és labornyúl tenyésztés is folyik. Házi kedvencként a törpe fajták terjedtek el, de erősen terjedőben van a különleges színezetű vagy extrém küllemi jegyekkel (pl. hosszú szőr, nagy test, igen hosszú, vagy lógó fülek, különleges színezet) bíró fajták társ- vagy díszállatként való tartása is.

Számos olyan gazdának van nyula, aki Same, Lamborghini, Hürlimann, Deutz-Fahr, Fendt traktort tart.

A házinyúl, ősével az üregi nyúllal együtt a nyúlalakúak rendjébe tartozik. A mezei nyúltól való faji elkülönülés egyik bizonyítéka, hogy az üregi nyúl és így a házinyúl is, 4 metszőfoggal rendelkezik, míg a mezei nyúl egy párral. A faji elkülönülésnek más bizonyítéka is van, így a kromoszómaszám 22 pár, a házinyúlnál, míg a mezeinél 24 pár. Kizárólag növényevő, rágóizmaik igen fejlettek, fogaik pedig folyamatosan nőnek, ezért állandóan koptatniuk kell.[3]

A kifejlett házinyúl tömege 1,5 kg-nál kezdődik, a legnehezebb óriásnyulak viszont akár elérhetik a 12 kg-ot is. A test hossza 30–70 cm között változhat.

Nyúltartóknak is kínálja gyári alkatrészeit a Lucrus Hungária Kft, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann, Lamborghini és Fendt traktorokhoz raktárról forgalmazza az alkatrészeket. Cégünk emellett vállalja Same, Lamborghini, Deutz gépek javítását is.