Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

Támogatás az agrárágazaton kívüli munkahelyeknek

2012. december 18.

Az agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához 7,8 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők az agrártevékenységük diverzifikálásához – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.

A pályázó akkor támogatható, ha az éves bruttó árbevétele legfeljebb 2 millió euró – azaz mintegy 600 millió forint -, illetve 2011-ben a bruttó árbevételének több mint fele mezőgazdasági tevékenységből származott.

A támogatási kérelmeket 2013. február 15-étől a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2013. július 2-áig lehet elektronikusan benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A támogatási hozzájárulás mértéke 60, hátrányos helyzetű településeken 65 százalék, egy pályázó legfeljebb 35 millió forintot kaphat.

A támogatás célja, hogy ösztönözze a mezőgazdaságból élők egyéb jövedelemtermelő, gazdálkodói és szolgáltató tevékenységeit, továbbá támogassa a helyben előállított termékek piacra vitelét. Támogatást lehet kérni többek között könnyűipari fejlesztésekre, új technológiák bemutatására, mintaprojektek létrehozására, kézműves és szabadidős tevékenységhez, vagy megújuló energiaforrások használatához kapcsolódó tevékenységekre, szakértői, műszaki és kereskedelmi szolgáltatások bevezetésére.

Az intézkedés hozzájárul a mezőgazdaságból élők keresőképességének javításához, valamint olyan agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához és megtartásához, amelyek elősegíthetik a vidéki területekről való elvándorlás visszaszorítását és a vidéki életkörülmények javítását – tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI

Fendt gépe van? Alkatrészt keres? Teljeskörű kínálat a Lucrus Hungária Kft.-től.