Same, Hürlimann, Lamborghini, Deutz-Fahr, Fendt

Tel.: +36-30-382-6192
+36-30-913-5992

Lucrus Hungária KFT.

A mezőgazdasági vontató már nem számít teherjárműnek

2012. július 16.

A teherjármű fogalmi körébe péntektől nem tartozik bele a mezőgazdasági vontató, továbbá a lassú jármű, és a mezőgazdasági vontatóból, valamint a lassú járműből és az általuk vontatott pótkocsiból (félpótkocsiból) álló járműszerelvény sem.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet a 2011 vége óta hatályos, díj ellenében végzett közúti áru- és személyfuvarozást szabályozó rendeletet módosítja.

A változást követően megszűnnek azok a kötöttségek, amelyek a vontatóval történő fuvarozáshoz is kötődtek eddig. Így például nem szükséges engedélyt beszerezni a közlekedési hatóságtól, és nem kell megfelelni az ehhez szükséges – egyebek mellett gazdálkodási – követelményeknek.

Nem kell előírt tárolási követelményeknek megfelelni, és nem kell a jármű oldalán feltüntetni az üzembentartó nevét és telephelyét, illetve a közlekedési hatóság által e célra rendszeresített jelet és azonosítási számot.

Forrás: MTI

Ami azonban nem változik, hogy a mezőgazdasági vontatónak időről-időre szüksége van karbantartásra. Az ehhez szükséges alkatrészeket megtalálja a Lucrus Hungária KFT-nél, amely teljeskörű alkatrészellátást és javítást kínál Lamborghini, Same, Deutz-Fahr, Hürlimann és Fendt traktorokhoz.